2012. március 30., péntek

Korpás, kókuszos keksz

Ez a keksz egészségesnek mondható, hiszen teljes kiőrlésű lisztből, korpából készül, amitől jelentős rosttartalommal bír. A benne lévő kókuszreszeléktől, és a barna cukortól ropogós. És nem utolsó sorban nem igényel túl nagy időráfordítást. Összességében 30 perc alatt elkészül kb. 40-45 db keksz.

Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt (én tönkölylisztet használtam9, 4 dkg tönkölykorpa (vagy más korpa), 6 dkg kókuszreszelék, 1mk szódabikarbóna, 2 mk sütőpor, 20 dkg barna cukor, 10 dkg vaj, csipet só, kb. 8 ek tej

A száraz alapanyagokat jól keverjük át.
Majd a szoba meleg vajat morzsoljuk el a száraz elemekben.
A morzsalékos tésztát lágyítsuk a tejjel.
Figyeljünk oda arra, hogy a tészta állaga olyan legyen, mint egy hagyományos linzer tésztáé.
Osszuk két részre a tésztát, és mindegyikből sodorjunk két darab, kb. 5 cm átmérőjű hengert.
A hengereket tekerjük fel alufóliába.
A fólia végeit csavarjuk meg, majd a becsomagolt tésztát a tenyerünkkel sodorjuk meg még egyszer.
Tegyük a hengereket minimum 30 percre a hűtőbe.
Sütés előtt a tészta hengerekből vágjunk egy éles kés segítségével kb. fél cm vastagságú korongokat.
Előmelegített sütőben kb. 7-8 perc alatt süssük ki őket.

TIPP: Ez a keksz kb. 4-5 napig eláll. Ha nem szeretnénk kisütni azonnal az egész adagot, akkor fagyasszuk le az egyik hengert. Lefagyasztva kb, 2 hónapig eláll a hűtőben. Felhasználás előtt mondjuk este lefekvés előtt vegyük ki a fagyasztóból, és tegyük a hűtő normál részébe. Reggelre kienged, és süthetjük is.

Miért egészséges ez a keksz?
A benne lévő teljes kiőrlésű liszt, a korpa jelentős élelmi rostot tartalmaz, ami nagyon fontos a normális anyagcsere folyamatokban.

Forrás: www.ritakonyhaja.hu

2012. március 29., csütörtök

Kókuszos, mézes tönkölykeksz

Hozzávalók
 kb. 70-80 kekszhez: 1 csésze kókuszreszelék, 2 csésze fehér tönkölyliszt, 1 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 10 dkg zsír (liba, kacsa, mangalica, vagy vaj), 3 ek méz, 3 ek kefir, 1 közepes tojás, 1 tk szódabikarbóna
Ez a keksz nem édes, de konkrétan sósnak sem mondható: olyan átmeneti. A kész tésztát két cipóba osztottam, az egyikbe kevertem további 2 ek barna cukrot, így az az adag édesebb lett kicsit.

Először keverjük össze a száraz elemeket.
Majd a kezünk segítségével morzsoljuk el benne a zsiradékot úgy, hogy a tészta morzsalékos állagú legyen.
Végül adjuk hozzá a nedves anyagokat is.
Addig dolgozzuk össze a tésztát, amíg egy gombóccá nem áll össze.
Ekkor vagy egészbe, vagy két részbe osztva, tekerjük fóliába, és legalább egy órán át pihentessük a tésztát hűtőben.
Liszttel vékonyan meghintett sütőpapíron nyújtsuk ki a tésztát kb. 4-5 mm vastagságúra, és tetszőleges formájúakra szúrjuk ki.
Ez a tészta újra gyúrható, így addig ismételgessük ezt a folyamatot, amíg csak egy pici darab tészta nem marad.
Előmelegített sütőben (200 fokon), sütőpapírra téve, kb. 5-6 perc alatt süssük arany barnára a kekszeket.

Dobozban sokáig eláll!

TIPP! Ez a tészta eléggé morzsalékos, így a nyújtás során előfordulhat, hogy könnyen megtörik. Ne ijedjünk meg ettől, a kezünk segítségével, nyomkodjuk össze, és nyújtsuk nyugodtan tovább.

2012. március 28., szerda

Húsvéti tojás-süti


Segédeszközök:
6 fél tojás alakú szilikonos sütőforma – 
3 db egész tojás lesz belőle

A tészta hozzávalói:
Szezám, mandula és mogyoró maglisztek – mindegyikből 5-5 evőkanállal
Xukor, stevia
Vanília
1 tojás
Kb. 0,5 dl víz
1 evőkanál jászvaj (ghee)
Késhegynyi szódabikarbóna

A tészta elkészítése:
Keverd össze a tészta hozzávalóit, és nyomkodd a szilikonformába úgy, hogy kicsit öblös legyen, majd előmelegített sütőben – kb. 20 perc alatt süsd meg
Kihűlés után óvatosan emeld ki a formából a fél tojásokat
Sütés közben készítsd el a tölteléket
Amikor a krém is kihűlt, töltsd meg vele a fél tojásokat, majd illeszd össze őket.
Az illesztéknél csokival vagy a töltelékkel kend végig, majd mártsd szeletelt mandulába
Jól kihűtve a tojások húsvéti papírba csomagolhatóak

Töltelék – hozzávalói, melyeket össze kell keverni és össze kell olvasztani:
10 dkg olvasztott fekete csoki
Kb. 5 dkg 1 dl kókusztej,
Stevia vagy xukor
1 evőkanál kakaó
Darált dió, mandula – maroknyi
Jászvaj (ghee) – 1 evőkanál


Forrás: paleovital.hu

2012. március 27., kedd

Húsvéti nyuszis keksz

Hozzávalók:

110 g liszt
90 g mogyoró
60 g vaj
4 zsályalevél
feketebors, só
1 tojássárgája
160 g philadelphia sajt vagy más krémsajt
1 tojássárgája ,amivel megkenjük a süti tetejét

Elkészítés:

A mogyorót turmixoljuk le pár kanál liszttel. Adjuk hozzá a többi alapanyagot (a maradék lisztet, zsályát,sót, borsot, sajtkrémet és a tojást és gyúrjuk össze. Tegyük be a hűtőbe állni legalább 1-2 órát. Nyújtsuk ki a tésztát, és szaggassuk ki a nyuszis sütőformával és kenjük be a tetejét a kevés vízzel elkevert tojássárgájával és süssük 190 fokon körülbelül 20 percig,míg aranybarna nem lesz a teteje. Jó étvágyat!

2012. március 26., hétfő

Babakeksz - almás-mézes zabpelyhes - 1 éves kor felett

Hozzávalók
3 tepsi

10 dkg zabpehely (finomra hengerelt)
10 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt (ha nincs, helyette finomliszt)
10 dkg vaj (lehetőleg puha)
10 dkg durvára reszelt alma
10 dkg méz
1 tojás
2 tk őrölt fahéj vagy mézeskalács fűszerek finomra őrölve (vanília, szegfűszeg, fahéj, kardamom, narancshéj)
1 púpos tk sütőpor

Elkészítés

Az összes hozzávalót összegyúrjuk annyira, hogy lehetőleg nem maradjanak benne vajdarabkák, majd egy órára (vagy többre, ahogy sikerül) félretesszük pihenni a hűtőbe.

A masszából diónyi gombócokat formázunk, ezeket két tenyerünk között ellapítjuk, majd egymástól tisztes távolságra sütőpapírral bélelt tepsibe ültetjük. (azért nem fog annyira megnőni)

200°C fokon (gázsütőben) 15 perc alatt megsült. (villanysütő: 180°C fok, légekeverés, és 10 perc után érdemes már ránézni)

Lehetőleg rácsra emelve hűtjük ki.


Forrás: www.gasztrotipp.hu

2012. március 23., péntek

Citromos keksz húsvétra


Hozzávalók: 
50 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 25 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 egész tojás, 1 tojássárgája, 1 citrom leve és reszelt héja
A díszítéshez: cukormáz és egy kis fantázia :-)
Elkészítés:
1.) Összegyúrjuk a hozzávalókat, és lisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk.
2.) Tojás alakú kiszúróval kiszúrjuk a kekszeket és sütőlapra tesszük. Közép-meleg sütőben készre sütjük őket, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
3.) Marcipánnal vagy cukormázzal díszítjük.

Forrás: decens.hu

2012. március 22., csütörtök

Kecskesajtos-diós keksz

Hozzávalók kb. 30-35 db-hoz:
12 dkg vaj
20 dkg kecskesajt
1 tojássárgája
1 kk só
12 dkg liszt
10 dkg dió

1. A diót nagyon apróra vágjuk, vagy durvára aprítjuk. Kibélelünk két tepsit sütőpapírral és előmelegítjük a sütőt 170 fokra.
2. A kecskesajtot felkockázzuk, a vajat kicsit megolvasztjuk. (Nem teljesen, csak éppen puha legyen).
3. Minden hozzávalót egy tálba mérünk és összegyúrjuk. Ha összeállt, diónál kicsit kisebb gombócokat formázunk és a sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, tenyérrel ellapítjuk és 15-20 percig sütjük. Figyelni kell a sütés közben, az a jó, ha kicsit megpirul. De nyilván ne égjen meg.)

Forrás: www.csakapuffin.hu

2012. március 21., szerda

Húsvéti csokis keksz


Hozzávalók

10 dkg puha vaj vagy Rama
15 dkg puha barnacukor
1 tojás
2 ek aprított kandírozott gyömbér
20 dkg liszt
5 dkg sütőporos liszt
2.5 dkg kakaópor
Díszítéshez: csokimáz vagy csokifondant, színes cukormáz

Elkészítés
A vajat, cukrot és tojást elektromos habverővel eldolgozzuk. Belekeverjük a gyömbért majd hozzászitáljuk a lisztet és kakaóport.
Lisztes deszkán sima masszává gyúrjuk, majd sütőpapír között 5 mm vastagra kinyújtjuk. 30 percre a hűtőszekrénybe tesszük.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Tojás (vagy egyéb húsvéti) formával a kekszeket kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól 3-cmre helyezzük.
Kb 10 percig sütjük, rácson hűlni hagyjuk.

Tippek
Díszítés: csokoládé fondantot vagy csokimázat készítünk, forró vízbe mártott lapáttal óvatosan a kekszek tetejére kenjük. Színes cukormázzal, drazsékkal díszítjük. A csokimáz-fondant el is hagyható, csupán szórjuk meg a kekszeket kakaós porcukorral, vagy díszítsük színes drazsékkal, esetleg rajzoljunk cukormázzal mintákat rájuk.
Kandírozott gyömbér helyett alkalmazhatunk citrushéjakat is.
A húsvéti csokis keksz ideális ajándék is lehet. Ha sütés előtt pálcikával lyukat szúrunk rájuk, a tojásfára felfüggeszthetők – lyuk nélkül pedig mutatósak egy dísztálban, kosárkában vagy húsvéti fészekben.

2012. március 20., kedd

Csokis-kókuszos keksz

Hozzávalók 20-25 db-hoz:
10 dkg étcsoki
3,5 dkg vaj
1/3 tk vaníila aroma
1 tojás
7 dkg cukor
3,5 dkg liszt
1/4 tk sütőpor
45 g kókuszreszelék

A 10 dkg étcsokit és a vajat összeolvasztjuk, levesszük a tűzről és félretesszük.
Egy tálban a tojást, a cukrot, a vaníila aromát gépi habverővel habosra keverjük. Egy másik tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sütőport.
Ha mindez megvan, akkor az összes cuccot a megolvasztott vajas csokihoz adjuk, jól elkeverjük, és betesszük a hűtőbe. Lehet, hogy 1-2 óra is elég, nálam egy éjszakát bent töltött.

Másnap kivesszük, gombócokat formázunk a masszából, tepsire tesszük, tenyérrel, vagy egy pohár talpával ellapítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 12 percig sütjük. Lapos tortalapáttal, vagy kiszedőlapáttal még meleg állapotában óvatosan alávágunk, és akkor nem tapad oda, kihűl és ehetjük.

Forrás:  www.csakapuffin.hu

2012. március 19., hétfő

Fehér csokoládés gyömbéres keksz sütés nélkül


Hozzávalók.:
• 300 g fehér csokoládé chips
• 15 db gyömbéres keksz
• 3 ek. zúzott kakaóbab / keserédesben kapható/

Elkészítés:

1. A fehér csokoládét olvasszuk fel mikróban. Olykor keverjük meg, és ha lehet akkor tartsuk magunkat a chips vagy az olvasztani való fehér csokoládéhoz, mert hiába a jó szándék, hogy valami finom táblás fehér csokoládét olvasszunk fel, ragacsos, rosszabb esetben csomós lesz a felolvasztás után.

2. A gyömbéres kekszet törjük össze de csak nagyjából, tehát nagyobb darabokra.

3. A felolvadt csokoládéba keverjük bele a keksz darabokat.

4. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral és abba simítsuk bele a keveréket kb. 5-6 mm vastagságban. Szórjuk meg a kakóbabbal és tegyük be a hűtőbe legalább 30 percre.

5. Miután megszilárdult, tördeljük nagyobb falatnyi méretűre és tálaljuk.

TIPP!
Ízesítéshez használhatunk gyümölcsöket is de maradjunk az aszalt fajtáknál.

Forrás: glazur.hu

2012. március 16., péntek

Fahéjas vajaskeksz

Hozzávalók:
12,5 dkg vaj
fél pohár porcukor (1 pohár = 2,5 dl)
2 ek barnacukor
fél kk só
1 tojás
1 kk vanília aroma
1 tk fahéj
2 ek tej
kb. 2 pohár liszt

Elkészítés:
A puha (már épp olvadni kezdett) vajat habosra verjük a kétféle cukorral és a sóval, hozzáadjuk a tojást és alaposan kikeverjük. A többi hozzávalót is a vajhoz adva puha tésztát keverünk (felesleges belenyúlkálni, egy fakanállal is megoldható), melyet jó háromnegyed órára a fagyasztóba teszünk.
Ahogy a tészta lehűlt-összeállt elővesszük, kicsit átgyúrjuk, majd lisztezett felületen 3-4 mm vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk, a formákat teszés szerint díszítjük - jelen esetben a kisüthető gyúrmából magam készítette sütipecsétet használtam - másik formával lyukasra szabhatjuk, vagy azt csak egy picit belenyomva mintázhatjuk, hurkapálcával megszúrkálhatjuk és még sorolhatnám, sütőpapírral fedett tepsire rendezzük. 180 fokra előmelegített sütőben mérettől függően 8-12 perc alatt megsülnek, akkor vegyük ki őket, amikor a szélük éppenhogy csak barnulni kezd!

Forrás: izmorzsak.blogspot.com

2012. március 15., csütörtök

Csokidarabos-rumos cookie

Hozzávalók:

25dkg puha vaj
500 ml barnacukor
2 tojás
2 vaníliás cukor
750 ml liszt
1 zacskó sütőpor
2-3 tk rum
csipet só
3 xxl sport szelet
Recept:

Egy ismerősömtől hallottam, hogy sport szelettel készíti a csokicseppes kekszet. Felcsillant a szemem, hogy kipróbálom. Egy hagyományos cookie receptet upgrade-eltem rumos felhanggal.

Mivel csészét írt, folyadékmérő edényben mértem ki a hozzávalókat.

A lisztet, a cukrokat, a sütőport, a sót, a vajat és a tojást annyi rummal gyúrom össze, hogy összeálljon. Én egy kis tejfölt is igénybe vettem.

Ekkor belegyúrom az apróra vágott sport szeleteket.

Legalább két órára hűtőbe teszem pihenni a masszát.

A sütőt 180 fokra előmelegítem. A masszából kb. 3 cm-es labdákat formázok és sütőpapíros tepsibe teszem őket jó távol egymástól.

Kb. 15 percig sütöm őket. Ekkor a közepük még puha a szélük már ropogós és aranybarna.

Hagyom kihűlni, ezután szedem le őket a papírról.

Forrás: www.gasztromanko.hu

2012. március 14., szerda

Csokis-vaníliás cookie

Hozzávalók
Tésztához
200 g étcsokoládé
175 g Rama
100 g porcukor
1 tasak Dr. Oetker Bourbon Vaníliás cukor
1 tasak Dr. Oetker Eredeti Puding vaníliaízű
2 darab tojás (közepes méretű)
250 g búzaliszt
1 teáskanál Dr. Oetker Sütőpor (csapott)

A sütőt előmelegítjük. A tepsit kivajazzuk, és sütőpapírral béleljük. A csokoládét durva darabokra törjük.
A lágy vajat vagy margarint egy keverőtálba tesszük és konyhai robotgéppel habosra keverjük. Fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, a Bourbon vaníliás cukrot, majd a tojásokat egyenként, félpercenként a konyhai robotgép legmagasabb fokozatán a masszához keverjük. A lisztet a sütőporral és a pudingporral elkeverjük, és a masszához adjuk. Ezután a csokoládédarabokat is hozzákeverjük.
Két teáskanál segítségével kb. dió nagyságú halmot, egymástól 5 cm távolságra a tepsibe helyezünk és egy nedves kanállal kissé ellapítjuk (kb. 6 cm átmérőjű tallérrá).

A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a süteményt megsütjük.

Alsó és felsőfűtés: kb. 180 °C (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 160 °C (előmelegítve)
Gáz: 2-3. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 15 perc

Ha megsült, a cookie-t sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Ha ropogósabb cookie-t szeretnénk, növeljük a sütési időt 17 percre.

Forrás: sutnijo.hu

2012. március 13., kedd

"Levendulás keksz Anitának"


Hozzávalók.:
• 250 g liszt
• 150 g vaj
• 100 g cukor
• 1 tk. szárított levendula virág
• 1/2 tk. sütőpor
• 1 tk. vanília kivonat
• csipet só
Elkészítés:
1. Melegítsük elő a sütőt 150 fokra.
2. Keverjük a vajat és a cukrot habosra és adjuk hozzá a vanília kivonatot.
3. A száraz hozzávalókat - liszt, sütőpor, levendula virág, sütőpor-iskeverjük össze.
4. A lisztes keveréket és a cukros vajat gyúrjuk össze.
5.  Formázzunk 20 cm hosszú rudat a tésztából, majd vágjunk 20 db kis kört belőle. A köröket vágjuk ketté majd formázzunk belőlük kis golyókat.
6. Sütőpapírral bélelt tepsire rakogassuk a kis tészta golyókat picit nyomjuk szét és mehet is a sütőbe 15-20 percre.
Hagyjuk kihűlni és üvegben vagy dobozban tároljuk. Tárolás közben megpuhulnak.:-)
A levendulás ízen változtathatunk, ha túl erősnek érezzük tegyünk bele kevesebb virágot.

Forrás: glazur.hu

2012. március 12., hétfő

Zabszelet




Hozzávalók: 1 csésze zabpehely, 1 csésze barna rizsliszt, 2 evőkanál kókuszzsír, 2 evőkanál méz, xilit ízlés szerint, 3/4  csésze nagy darabokra aprított dió és mandula keveréke, 3/4 csésze aprítógéppel felaprított aszalt gyümölcs (nálam aszalt áfonya és aszalt sárgabarack volt, de lehet másból, pl. datolyából, mazsolából, fügéből is … attól függően, hogy mi van otthon), fél kávédarálónyi arany lenmag, 1 evőkanál barna lenmag
Elkészítés: A hozzávalókat egy tálba tesszük, majd összekeverjük az arany lenmag kivételével. Az arany lenmagot kávédarálóban ledaráljuk, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy tojás sűrűségű massza legyen. Ezt összekeverjük és összegyúrjuk a többi hozzávalóval.
Kezünkkel kis golyókat formálunk, majd sütőpapírra lapítjuk őket, és alacsonyabb hőfokon sütjük-szárítjuk.
Forrás: www.fittnok.hu

2012. március 9., péntek

Gyors és egészséges gabonás keksz


Hozzávalók

110 g vaj (szobahőmérsékleten)
140 g cukor
100 g méz (vagy barna cukor)
egy teáskanálhegynyi szódabikarbóna
1/2 teáskanál sütőpor
1 tojás
néhány csepp vanília eszencia
1 evőkanál tej
150 g teljes kiőrlésű búzaliszt
130 gr gabonapehely (lehet müzli is)
100g mazsola
100g őrölt mogyoró
100 g apróra vágott aszalt szilva

Elkészítés

Keverd össze a vajat a cukorral és habosítsd fel, add hozzá a mézet, sütőport, szódabikarbónát és keverd jól össze.
Add hozzá a tojást, tejet, vaníliát és keverd alaposan össze. Lassan adagold a teljes kiörlésű lisztet.
A végén add hozzá a mazsolát, mogyorót, gabonát, aszalt szilvát és keverd össze az egészet egy fakanállal.
Formázz 2,5 cm átmérőjű golyókat és tedd őket egy tepsibe, 4-5 cm távolságra egymástól.
Süsd 10-15 percig 180 fokon.
Miután megsültek, hagyd még 2 percig a tepsiben, majd tedd egy állványra, hogy teljesen kihűljenek.



Forrás: www.otletkonyha.hu

2012. március 8., csütörtök

Sajtos keksz mákos széllel


Hozzávalók

- 100 g hideg vaj, felkockázva
- 100 g parmezán vagy pecorino (mindenképpen intenzívebb ízű sajt legyen), reszelve
- 100 g tönköly fehérliszt
- 100 g teljeskiörlésű tönkölyliszt
- 1 db bio tojás, szétválasztva
- kevés víz
- csipet só
- bors
- mák

Elkészítés

Egy tálban a hideg vajat a lisztekkel morzsoljuk el. Amikor már zsemlemorzsa állagú, adjuk hozzá a sajtot, a sót, a frissen őrölt borsot, a tojás sárgáját és annyi vizet (kb. 0,5-1 dl), hogy össze tudjuk állítani a tésztát. Ha túl sok vizet adtunk hozzá és nagyon ragadós, akkor ellensúlyozzuk egy kevés liszttel. Akkor jó, ha már nem ragad a tészta a tálhoz.

Osszuk ketté a tésztát, gyúrjunk két rudat belőle (kb. 12-15 cm hosszú és 3-4 cm átmérőjű legyen), mindkét rudat kenjük meg a tojásfehérjével, majd forgassuk bele mákba. Csomagoljuk folpackba a rudakat, mehetnek a mélyhűtőbe 15 percre (ne legyenek nagyon fagyottak!).

Közben a sütőt melegítsük elő 180 fokra. A hengerekből 5-7 mm vastag darabokat vágjunk, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket és 15-20 perc alatt megsütjük. Akkor jók, amikor erős sajtszag van a lakásban :) és aranybarnára pirultak.

Forrás:www.gasztrotipp.hu

2012. március 7., szerda

Cseresznyés zabpelyhes cookie


Hozzávalók:
1 csésze liszt
1/2 tk só
1/4 tk szerecsendió
1/4 csésze cukor
1 tojás
2 ek tej
3/4 csésze szárított cseresznye
1/2 tk sütőpor
1 tk fahéj
1/2 csésze barnacukor
1/2 csésze növényi olaj
1 tk vanília
2 csésze zabpehely

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
Egy nagy tálban keverd össze a lisztet, a sütőport, a sót, a fahéjat, a szerecsendiót és a kétféle cukrot.
Add hozzá az olajat, a tojást a vaníliát és a tejet. Alaposan keverd el.
Tedd bele a cseresznyét.
Evőkanállal csinálj kis kupacokat a sütőlemezen, lapítsd őket szét és süsd 12-15 percig.

2012. március 6., kedd

Csokoládés repedt cookie


Nagyon-nagyon finom süti, a széle ropogós, a közepe lágy, az aljára meg rákaramellizálódik a porcukor, mindezzel együtt egyáltalán nem édes.

Hozzávalók

170 g csokoládé
100 g vaj
½ csésze cukor
2 tojás
1 tk vaníliapaszta
1 ½ csésze liszt
2 ek kakaópor
¾ tk sütőpor
¼ tk só
porcukor a hempergetéshez

Elkészítés

A csokoládét a vajjal egy kis edényben összeolvasztjuk, majd félretesszük kicsit hűlni. A tojásokat a cukorral nagyon habosra keverjük elektromos habverővel, belerakjuk a vaníliapasztát és a langyosra hűlt csokoládékrémet, egy kicsit tovább verjük a habverővel, de már csak félgőzzel.
A lisztet elkeverjük a sütőporral, a kakaóval és a sóval, majd a csokis krémhez adjuk. Alaposan összekeverjük. A masszát 1 ½ órára a hűtőbe rakjuk dermedni.
A sütőt 185 °C-ra előmelegítjük, két tepsire sütőpapírt teszünk.
A tésztából kis golyókat formálunk, kicsit ellapogatjuk, meghempergetjük a kisebb tálba szórt porcukorban, és a tepsire rakjuk őket nem túl közel egymáshoz. 12 perc alatt készre sütjük. Amikor letelik a 12 perc, még nagyon puhácskák az igen látványos cookie-k, de ahogy hűlnek, a szélük megszilárdul, és lehet tálra rakosgatni őket.

2012. március 5., hétfő

Mogyoróvajas, csokis, fahéjas cookie


Hozzávalók:
  • 2 csésze liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk só
  • 1/2 tk fahéj
  • 3/4 csésze vaj
  • 1/2 csésze mogyoróvaj
  • 1 csésze barnacukor
  • 1/2 csésze kristálycukor
  • 2 tojás
  • 1 1/2 csésze csokilencse
  • 2/3 csésze durvára vágott sósmogyoró
  • 2 tk vaniliaaroma
Mindent összegyúrunk és 1/2 órára betesszük a hűtőbe.Majd diónyi golyókat formálunk a masszából és egymástól jó nagy távolságra lefektetjük a sütőpapírral bélelt tepsibe.Addig süssük,amíg a széle aranybarna nem lesz.Ekkor még kicsit lágy,ezért lapáttal nyúlunk alá.Később megszilárdul,de nem lesz keksz.Ez olyan cookie:-D

2012. március 2., péntek

Karamellás csokicseppes keksz dióval és naranccsal


Hozzávalók:
1 csésze = 250 ml

1/2 csésze liszt
1/4 tk szódabikarbóna
1/ 4 tk só
1/2 csésze puha vaj vagy margarin
1 csésze világosbarna cukor
1 nagy tojás
1 ek narancshéj
1, 5 csésze zab vagy zabpehely
1 csésze apró csokipasztilla /Chocolate chip/
1/2 csésze durvára vágott dió


A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Enyhén kikenjük a tepsit és félretesszük.
A lisztet, a szódabikarbónát és a sót összekeverjük egy tálban.
Robotgéppel közepes sebességen egy nagy tálban habosra keverjük a vajat és a cukrot, belekeverjük a narancshéjat és a tojást, hozzáadjuk a liszt keveréket és alacsony sebességen verjük.
Keverőkanállal belekeverjük a zabot, majd a csokit és a diót.
A tésztát egy tk-lal egymástól 5 cm-re az elkészített tepsire ejtegetjük. 
10-12 percig sütjük, majd 2 percig állni hagyjuk a tepsiben. 

36 db lesz belőle


Forrás: latsiakonyhaja.blogspot.com

2012. március 1., csütörtök

Csokoládés lekkerli



Hozzávalók:
  • 2 tojásfehérje
  • 200 gr cukor
  • 1 csomag vanillines cukor
  • 1 jókora csipet fahéj
  • 175 gr őrölt mogyoró
  • 100 gr reszel keserű csokoládé
Bevonat
  • 100 gr ét bevonómassza
A tojásfehérjéket verjük kemény habbá.A cukrot keverjük el a vanillines cukorral,a fahéjjal,a mogyoróval és a reszelt csokoládéval.Ezt a keveréket adjuk hozzá a habhoz és az egészet dolgozzuk össze kemény tésztává.Göngyöljük fóliába és tegyük a hűtőbe kb.2 órára.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra{4-es fokozat}.
A táblát megszórjuk cukorral és kinyújtjuk a tésztát kb.5 mm vastagra.Korongokat szaggatunk ki a tésztából és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.Kb.15 percig sütjük.
Ha a kekszek kihűltek,a bevonócsokoládét előírás szerint felolvasztjuk és a lekkerliket félig belemártjuk.Sütőpapíron vagy rácson hagyjuk megszáradni.