2013. május 31., péntek

Mandulás-étcsokis zabpelyhes keksz

Hozzávalók:

8 dkg rétesliszt
4 dkg finomliszt
8 dkg zabpehely
10 dkg olvasztott vaj
3 dkg cukor
1 tojás
1/4 tk szódabikarbóna
1/2 tk sütőpor
10 dkg mandula
ízlés szerint tört étcsokoládé


A liszteket elkeverem a cukorral, sütőporral és szódabikarbónával, majd a darált mandulát és a zabpelyhet is hozzáadom (a zabpelyhet is átdaráltam). A vajat megolvasztom, és a tojásokkal együtt a lisztes keverékhez öntöm. A csokit durvára töröm és ez is jöhet a tésztába. Ha nem eléggé formázható, egy pici tejet is öntök hozzá.


Kis golyókat formázok a tésztából, a két tenyerem között szétlapítom őket és sütőpapírral bélelt tepsibe rakom. Hagyjunk helyet a kekszek között, ugyanis kicsit meg fognak nőni.

180-200 fokon kb. 25 percig sütöm az adagokat, ebből a mennyiségből 35-40 darab lesz, attól függően, hogy milyen nagyokat szeretnénk sütni.


Forrás: fahejaspate.blogspot.hu

2013. május 30., csütörtök

Zabpelyhes-diós keksz



Hozzávalók 45 darabhoz:

- 13 dkg zabpehely
- 15 dkg liszt
- 12 dkg dió
- 13 dkg cukor
- 1 cs. vanília cukor
- 15 dkg vaj
- 1 tojás
- 1 tk sütőpor
- csipet só




Elkészítés:

Ajánlatos kis szemű zabpelyhet használni, de ha nincs csak nagy szemű, mint ahogy nekem is volt, akkor daráljuk le. Nem kell porrá darálni, csak épp, hogy ne legyen olyan nagy szemű.

A diót is durvára őröljük.

A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a tojással és az olvasztott vajjal jól összedolgozzuk.

Kb. 20 percre a hűtőbe tesszük, majd dió nagyságú gombócokat formázunk belőle és sütőpapíros lemezre rakosgatjuk majd egy egyenes, széles talpú pohárral korongokká lapítjuk.

Előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.

Nagyon finom, több napig is eláll. Talán egy pár nap pihenés után még finomabb is. :)


Forrás: abroszra-valo.blogspot.hu

2013. május 29., szerda

Zabpelyhes-szedres keksz


Hozzávalók kb. 35 darabhoz:


- 15 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
- 15 dkg kis szemű zabpehely
- 10 dkg cukor
- 1 tojás
- 6 dkg vaj
- 12 dkg szeder (0,5 dl szederlé)

Elkészítés:

A szedret késes mixerrel pépesítjük, majd szűrőn átpasszírozzuk.

A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a tojással, az átpaszírozott szederrel és az olvasztott vajjal jól összedolgozzuk. Ha netán túl száraznak tűnik, akkor adhatunk hozzá egy kis tejet is.

30 percre a hűtőbe tesszük, majd dió nagyságú gombócokat formázunk belőle és sütőpapíros lemezre rakosgatjuk. Egy egyenes, széles talpú pohárral korongokká lapítjuk.

Előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
Miután kivettük a sütőből, várjunk egy pár percet, majd tegyük át egy rácsra hűlni.

Forrás: abroszra-valo.blogspot.hu

2013. május 28., kedd

Citromos-mákos-csokis keksz


Hozzávalók kb. 25-30 kekszhez:
35 dkg liszt (én univerzális búzalisztet használtam, 
20 dkg cukor (én nádcukrot használtam), 
2 citrom leve, és az egyik reszelt héja, 
csipet só, 
1 tk szódabikarbóna, 
2 tojás, 
17 dkg olvasztott vaj, 
kb. 15 dkg csokoládé (én a képen látható 3 színű, lila csomagolásosat használtam), 
kb. 3 púpos ek egész mákszem

Keverjük össze egy keverőtálban a száraz elemeket.
A vajat olvasszuk fel, de ne legyen túl forró.
Keverjük össze az összes hozzávalót.

TIPP: Az eredeti recept 1 tojás írt, de nekem ennyivel nem állt össze a massza, ezért tettem bele még egyet. Javaslom, elsőre csak 1 tojást tegyél bele, és ha úgy látod, tegyél inkább később hozzá még egyet.
Én két részre osztottam a masszát.
Mindkét részt belecsavartam egy-egy fóliába, mintha szalámi lenne.
Kb. 10-15 percre betettem a fagyasztóba, ettől gyorsabban összeállt a massza, és utána hozzávetőlegesen könnyen tudtam karikára szeletelni. Igaz, a csoki daraboktól szinte teljesen lehetetlen egyforma, formás karikákat vágni.
A kekszeket sütőpapírral bélelt lapra tettem, és kb. 10 perc alatt, előmelegített sütőben kisütöttem őket.

TIPP: A masszából evőkanál segítségével kis halmokat is tehetünk a sütőlapra, így is szépen kiterülnek a sütés során.


Forrás: www.ritakonyhaja.hu

2013. május 27., hétfő

Napraforgómagos keksz



Hozzávalók:

10 dkg hideg vaj, vagy margarin
3 dkg porcukor
4 dkg barna cukor
1 kk vaníliás cukor
1 tojás
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
8 dkg finom liszt
ek sütőpor
5 dkg zabpehely
10 dkg csoki (ét)
10-15 dkg napraforgó mag




A vajat kikavartam a cukrokkal, mikor egynemű volt, beleütöttem a tojást és azzal is simára kavartam. Utána beletettem a sütőporral és zabpehellyel elkevert liszteket. Összedolgoztam, végül az apróra vágott csoki került bele. Vizes kézzel golyókat formáztam, ellapítottam, beleforgattam a napraforgómagba és tepsire sorakoztattam. 160 fokon sütöttem kb. 30 percig.
Szerintem ki lehet hagyni belőle a csokit, valahogy nekem nem illik bele, esetleg mehet bele kókusz, vagy fahéj. Ha fóliába csomagoltam volna és beteszem rövid időre a fagyasztóba, akkor szépen vágható is lett volna csak nem volt időm vele pepecselni.
Gyerekeknek rágcsálnivalónak szerintem tökéletes.

2013. május 24., péntek

Almás-mogyorós zabszelet

Hozzávalók egy kb. 20x30 cm-es tepsihez: 
1 és ½ csésze apró zabpehely, 
½ csésze apró mazsola, 
½ csésze mogyoró, 
½ csésze szezámmag és fenyőmag vegyesen, 
¼ csésze csoki csepp, 
½ csésze almapüré, 
150 ml sűrített tej (tubusos), 
2-3 ek dióolaj

1 csésze = 225 ml de kerekíthetjük 250 ml-re is.

A száraz elemeket keverjük össze az aszalt gyümölccsel, és a csoki cseppel együtt.
Majd keverjük a száraz elemekbe a nedves elemeket.
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, és egy evőkanál domború részével jól tömörítsük bele a tepsibe.

200 fokos sütőben 20-23 perc alatt süssük készre.
Emeljük ki a sütőpapírral együtt a süteményt, és hűtsük ki.
Kihűlve szeletelhető.
Dobozba zárva napokig eláll.

TIPP: Almapürét egyszerűen úgy készíthetünk, hogy almát pici fahéjjal puhára főzünk, lecsepegtetünk, majd összenyomkodjuk villával. Ehhez a mennyiséghez két kisebb szem savanykás almát használtam fel.

2013. május 23., csütörtök

Búzakorpás keksz



Hozzávalók:
250 g vaj (esetleg Ráma)
250 g cukor
2 tojás
250 g liszt
200 g korpa
2,3 dl tejföl
3/4 zacskó sütőpor
lehet belerakni durvára aprított diót, csokoládét stb.




180 fokos előmelegített sütőben sütjük a kanállal kiszaggatott "plecsniket".Vigyázzatok, mert nagyon "lepényedik".

Forrás: katbo.blogspot.hu

2013. május 22., szerda

Szezámos sajtos keksz

Hozzávalók 30 darabhoz: 

125 g teljes kiőrlésű búzaliszt vagy sima tönkölybúza fehér liszt, 
125 g vaj, 
225 g vörös cheddar sajt, 
1 csapott mk cayenne bors, 
3 g só, 
20 g szezámmag

A lisztet keverd össze a sóval és a cayenne borssal.
A sajtot reszeld le finomra, és a kisebb darabokra vágott, szoba meleg vajjal együtt add a lisztes keverékhez.
A hozzávalókat gyúrd homogén masszává, majd oszd két részre, és mindegyik tésztadarabot sodord kb. 5 cm átmérőjű rúddá. Csomagold frissen tartó fóliába, és tedd 30 perce pihenni a hűtőbe.
A sütőt melegítsd elő 180 fokra (légkeveréses sütéshez 160 fokra), és egy tepsit bélelj ki sütőpapírral.


A szezámmagot öntsd egy tányérba.
A tészta rudakból vágj 15-15 darab, kb. 1 cm vastag korongokat, amiket a tenyered segítségével gyúrj golyó alakúra. A golyók felét forgasd bele a szezámmagba, majd tedd őket a papírral bélelt tepsire a szezámos felükkel felfelé. 3-4 cm távolságot tarts a kekszek között.
A tenyereddel lapítsd le a golyókat úgy, hogy lehetőleg 1 cm vastag, 5 cm átmérőjű korongokat kapj.
15 percig süsd a sütőben, majd vedd ki, és hagyd kihűlni őket a tepsin.
Dobozba zárva 4-5 napig tárolható.

TIPP: Ha nincs cayenne borsod, ízesítheted a kekszet porított chilivel, vagy rozmaringgal, de akár fűszer nélkül, natúr is kisütheted, úgy sem fogsz csalódni a receptben.


Forrás: www.ritakonyhaja.hu

2013. május 21., kedd

Tökmagos, csokis cookie

Hozzávalók kb. 14 db kisebb koronghoz: 

117 g csokoládé (én steviás csoki pasztillát használtam), 
15 g vaj, 
1 db M-es tojás, 
50 g finom szemű nádcukor, 
csipet só, 
½ csapott mk vanília őrlemény, 
25 g tökmagliszt, 
10 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 
25 g apró szemű zabpehely, 
1 mk sütőpor


A csokit a vajjal együtt vízgőz felett felolvasztjuk.
Ha felolvadt, és kéz melegre hűlt, összekeverjük a tojással.
A lisztet, tökmaglisztet, zabpelyhet összekeverjük a cukorral, sóval, vaníliával, és a sütőporral. 



A csokis masszába keverjük a száraz elemeket, majd a hűtőben 30 percet pihentetjük.
A sütőt 170 fokra, légkeverésen előmelegítjük.
Előkészítünk két lapos tepsit, kibéleljük őket sütőpapírral.
A masszából, ami a hűtőben kissé megdermedt, és teáskanál segítségével kis halmokat teszünk a tepsikre elég nagy távolságra egymástól.
TIPP: Formázás előtt hideg vízbe mártjuk a kanalakat, majd így porciózzuk a masszát. Így nem tapad a kanálra. A tésztahalmokat szintén vizes kanálla kicsit meglapogatjuk.
11 percig sütjük, majd kivesszük, és szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni.
Amikor kivesszük a sütőből, még sületlennek tűnhetnek, de semmi esetre se tegyük vissza. Pár perc alatt elnyerik az ideális állagukat.


Forrás: www.ritakonyhaja.hu

2013. május 20., hétfő

Nutellás-pekándiós cookie


Hozzávalók:

9 db kekszhez

100 gr liszt
80 gr cukor
fél tk. sütőpor
25 gr vaj
csipet só
1 tojás
2 ek. Nutella
pár szem pekándió durvára törve+ 9 db a tetejére

Elkészítés:
1. Sütőt előmelegítjük 180 fokra, tepsibe sütőpapírt teszünk.
2. Egy tálba szitáljuk a lisztet, cukrot, sót, sütőport.
3. Belemorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a Nutellát és a felvert tojást és összegyúrjuk. Mikor már majdnem összeállt, hozzáadjuk a durvára vágott pekándiót vagy mogyorót is lehet.


4. Evőkanálnyi adagokat gombóccá formálunk, sütőpapírra tesszük és 1-1 szem pekándiót helyezünk a tetejükre. Előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük.


Forrás: szofika-a-konyhaban.blogspot.hu

2013. május 17., péntek

Mogyorós-kávés keksz

Hozzávalók: 
2 bögre (250 ml) liszt
1 tk sütőpor
1 tk só
220 g vaj
1,5 pohár barna cukor
2 nagy tojás
3 ek Nescafe
30 dkg durvára vágott mogyoró

A hozzávalókat összedolgoztam, majd kicsit hűtőbe tettem dermedni. Diónyi halmokat pakoltam a szilikon sütőlapra és 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt aranybarnára sütöttem őket.

Szerintem darált mogyoróval is nagyon jó lehet, legközelebb úgy próbálom ki. A teáskanálnyi só pedig egyáltalán nem sok, nagyon jól kiemeli az ízeket!


Forrás: pakosztos.blogspot.hu

2013. május 16., csütörtök

Tejkaramellás-diós kekszek

Hozzávalók:

-10 dkg hideg vaj
-20 dkg liszt
-1,5 tk sütőpor
-10 dkg barna cukor
-5 dkg dió durvára darálva
-1 tojás
-10 db feldarabolt tejkaramella

A fenti alapanyagokból jól formázható gombócot gyúrtam. Kb. 20-22 darab golyócskát formáztam belőle.


Na, most jön a lényeg, hogy miként lesznek a kekszek ennél szebbek: a sütőt légkeverésen 150 fokra kell előmelegíteni, normál üzemmódban 170 fok lesz a jó, mégpedig kb.18 percen át.
A golyócskákat nem kell túlzottan ellapítani, maradhatnak akár golyók is, de semmiképp ne lapítsuk annyira ki, mint én a fotókon látható példányokat!
Az első tepsinél így jártam el, úgy a karamella nem folyt ki belőlük és jóval puhábbak is maradtak, mint a második próbálkozás.


Forrás: zamatesillat.blogspot.hu

2013. május 15., szerda

Citromos mandulás keksz

Hozzávalók 4 tepsihez:

30 dkg finomliszt
20 dkg vaj
5 dkg őrölt mandula
10 dkg porcukor
2 tk keserűmandula kivonat (vagy pár csepp keserűmandula aroma)
1 citrom finomra reszelt héja
1 tojás
1/2 tk sütőpor
1/4 tk szódabikarbóna

A lisztet összeszitáljuk a sütőporral és a szódabikarbónával, majd összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Ha szaggatni szeretnénk, a tésztát gombóccá formázzuk, majd folpackba tekerve hideg helyen pihentetejük egy órán át. Ha kerek kekszeket szeretnénk, akkor a tésztából egy 4 cm átmérőjű hengert formázunk, majd folpack fóliába tekerjük, egyenletesre hengergetjük a felszínét és így tesszük hideg helyre 1 órára.

A tésztát vagy enyhén lisztezett deszkán nyújtjuk ki fél centi vastagra és süteménykiszúróval kiszaggatjuk, majd ízlés szerint díszítjük, vagy a kerek kekszekhez a hengert éles (recés) késsel fél centi vastag szeletekre vágjuk.

Sütőpapírral bélelt tepsiben 180 C fokon 12 perc alatt aranyszínűre sütjük, rácsra szedve hűtjük ki.

Forrás: flat-cat.hu

2013. május 14., kedd

Mogyoróvajas-csokis sütés nélküli "keksz"

Hozzávalók:

½ bögre tej
2 bögre nádcukor
¼bögre cukrozatlan, sötét kakaópor
110 g vaj
1 bögre mogyoróvaj
3 bögre zabpehely

Két nagyobb tálcára sütőpapírt terítettem.

Egy lábasban jól összekevertem a tejet, a vajat, a cukrot és a kakaót, majd melegíteni kezdtem. Amikor elkezdett forrni, abbahagytam a kevergetést és még másfél percig zavartalanul hagytam rotyogni.

Ezután levettem a tűzről és hozzákevertem a mogyoróvajat majd a zabpelyhet is. Teáskanállal azon melegében a sütőpapírra adagoltam (kicsit terül, hagyjunk közte helyet) majd hideg helyen hűlni hagytam.

Nálunk a hűtőben lakott, oda jártunk rá – de nem sokáig tartott ki

Forrás: www.sajtkukac.hu

2013. május 13., hétfő

Medvehagymás-újhagymás sajtos keksz

Hozzávalók
100 gr liszt
100 gr sajt, ementáli féle
75 gr hideg vaj
tengerisó
3 szál medvehagyma
3 szál az újhagyma zöldjéből
4 ek jeges víz

A sajtot lereszeltem és 1 órára betettem a fagyasztóba, hogy megdermedjen. ( Már az előzőekben leírtam, hogy azért teszem, mert nem ragad és könnyebb vele dolgozni. )


A kimért lisztet a késesgép tartályába tettem, hozzáadagoltam a hideg vajat és beletettem a kisebb darabokra vágott hagyma féléket. A géppel morzsásra daráltam őket. Tálba öntöttem, hozzáraktam a hideg sajtot, megsóztam, összekevertem és rálöttyintettem a jeges vizet. gyors mozdulatokkal az ujjaimmal összeállítottam a tésztát. Hengert formáztam belőle, a fóliába tekertem a "háromszög" alakúra lapítottam, hogy majd háromszög alakú kekszeim legyenek szeleteléskor.
Kb. 1 órát ez a tészta is a fagyasztóban töltött.
Mikor rá került a sor, fél centiméteres lapokat vágtam belőle, a sütőpapíros tepsire rakosgattam. A 180 fokos sütőben 10 percre volt szükségük, hogy megsüljenek.
27 db lett belőle.


Forrás: szeretetrehangoltan.blogspot.hu

2013. május 10., péntek

Pate Sablée / Csipkés keksz

Hozzávalók

250 gr finomliszt
200 gr enyhén puha vaj
100 gr porcukor
egy csipet tengerisó
2 tojássárgája
------
1/2 rúd vanília kikapart magjai

A munkafelületre halmoztam a lisztet, egy mélyedést formáztam a közepén.
A vajat beledaraboltam.
Rászórtam a sót és a porcukrot.


Ujjaimmal összedolgoztam a vajat a cukorral, sóval és némi liszt is került hozzá.
Hozzáadtam a tojássárgákat amiben elkevertem a vanília magjait.
Összedolgoztam a vajas morzsalékkal, végül beledolgoztam az összes lisztet.
A homogén tésztát a tenyeremmel többször elnyomtam magamtól elfelé, hogy teljesen sima legyen a tészta.
Folpack-ba csomagoltam és a fagyasztóba tettem 20 percre.
(A jól becsomagolt tészta eláll a hűtőben 1 hétig, a fagyasztóban 3 hétig,
mondjuk én frissen gyúrva szeretem.)

Előkészítettem egy teljesen sima sütőlapot, sütőpapírral borítottam.
A sütőt előmelegítettem 170 fokra.

A tésztát kétfelé osztottam, az egyikkel dolgoztam, a másik felét a hűtőbe tettem.
Enyhén behintett munkalapon a tésztát kb. 5 mm vastagra nyújtottam.
Ráborítottam a csipkét (amit direkt nem vasaltam ki, hogy "nyújtható" legyen, nehogy elszakítsam a feszítéssel) és még nyújtottam rajta 2mm-nyit, belenyomva a csipkét.

Lehúztam a finom anyagot és egy 60 mm átmérőjű szaggatóval kiszúrtam a tésztakorongokat.
Rögtön a tepsire rakosgattam, majd 170 fokon 7-8 perc alatt szigorú felügyelet alatt világosra sütöttem.

Nagy örömömre tökéletesen megmaradt a csipke mintája :)
Sok lett belőle, 50 db-nál több :)


Forrás: szeretetrehangoltan.blogspot.hu

2013. május 9., csütörtök

Asztalt szilvás mogyorós mandulás zabtallér

Hozzávalók
125 gr olvasztott vaj
2 nagy evőkanál méz (ha kisebb a kanál, lehet 3)
50 gr nádcukor
125 gr apró zabpehely
100 gr finomliszt
1 púpos mokkáskanál szódabikarbóna
csipet tengerisó
30 gr mandula
30 gr törökmogyoró
100 gr házi aszalt szilva*
1 tojás
esetleg 1-2 ek víz (amennyiben nehezebben állna össze)



A fél szilvákat ollóval 2-3 darabba vágtam, a mogyorót és mandulát szintén, de őket késsel.
A zabpelyhet, lisztet, sót, cukrot, szódabikarbónát összekevertem, majd a gyümölcsökkel is.
Az olvad, de langyosra hűlt vajhoz kevertem a mézet, és a tojást.
Ráöntöttem a száraz keverékre és összeállítottam, nyomkodtam a tésztát.
Szükség lehet 1-2 ek vízre, ha nehezen áll össze a tészta adjunk hozzá. (Ez függ a zabpehelytől, például.)

Kb. 5-6 cm vastag rudat formáltam belőle.
Nem szükséges pihentetni, de más dolgaim miatt csak 2 óra múlva sütöttem meg.
Nálunk 20 fok volt, így szabadon hagytam, de lehet hűvös helyre tenni.
A sütőt 180 fokra melegítettem (légkeverés).
A rudat 14 darabba vágtam, kissé szétnyomkodva egy sütőpapírral borított tepsire sorakoztattam,
majd egy pohár aljával (amit minden darabnál belenyomtam a lisztbe)
7-8 cm átmérőjű korongokká lapítottam.

10-13 perc alatt megsültek, de ahhoz hogy ropogósak legyenek, a kikapcsolt,
résnyire kinyitott sütőben hagytam kihűlni, kiszáradni.
Mi ropogósan szeretjük, aki inkább puhábban, akkor a sütés után vegye ki és így hűtse ki.

* A házi aszalt szilva, nem olyan pufi és szaftos, mint a bolti társai.
Szárazabb, jobban kell rágni :)
Szárazabb, mert nem kezeltük semmivel, tehát az eltarthatósága érdekében teljesen ki kell szárítani.
Ha nem ilyenből készítjük, akkor kevesebbet javaslok, elég lesz 50-70 gr a boltiból és apróbbra is ajánlom darabolni. Vagy más aszalt gyümölccsel készíteni.

Finom ropogósra sütött, omlós keksz.
A karamellesre sült szilva és a majdnem egész magok ízét, csodálatosan kihangsúlyozza a méz zamata.
Tápláló és laktató.
Egy keksz, bőségesen elegendő a csésze kávé, vagy tea mellé.


Forrás: http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/

2013. május 8., szerda

Sós zabpehelykeksz


Hozzávalók

200 gr apró szemű zabpehely
100 gr 5 magpehely (ez lehet a nagy szemű zabpehely)
10 gr finomliszt
10-10 gr fekete és fehér szezámmag, lenmag, mák, vadköles őrlemény (összesen 50 gr, de nincs jelentősége, lehet több vagy kevesebb)
50 gr apróbb szemű tökmag
tengerisó
frissen őrölt bors
75 gr extra szűz olívaolaj
200 gr forró víz

A szárazanyagokat kimértem egy tálba, a közepébe öntöttem az olívaolajat és annyi forró vizet,
hogy összeálljon a keverék. (Közben kevertem egy fakanállal.)


A sütőt bekapcsoltam 180 fokra állítottam (légkeverés).
10-15 percig pihentettem, majd egy sütőpapírral borított tepsire halmoztam, a fakanállal nagyjából eligazítottam. Ráterítettem egy folpach fóliát és 3-5 mm vastagságúra nyújtottam.
A fólián keresztül egy műanyag spatulával (vonalzó is jó ötlet) feldaraboltam, úgy, hogy nem vágtam szét csak mélyen bejelöltem. (Szaggatni is lehet, nekem ez volt az egyszerűbb.)
A forró sütőben 13-15 percet sütöttem, majd elzártam a sütőt, az ajtót résnyire támasztottam, 
és hagytam, hogy a kekszek teljesen kiszáradjanak.
Amikor kihűlt, légmentesen lezárható üvegbe pakoltam és tárolom.

Forrás: szeretetrehangoltan.blogspot.hu

2013. május 7., kedd

Medvehagymás cookie


Hozzávalók 4 főre

15 dkg friss sajt (krémsajt)
40 dkg liszt
1 tasak instant élesztő
1 tk só
1 dl tej
1 dl étolaj
1 tojás
1 pohár tejföl (20%-os, 150 g)
1 csokor medvehagyma
elkészítés



A medvehagymát megmossuk és felaprítjuk.
A lisztet összekeverjük a sóval és az instant élesztővel, majd hozzáadjuk a tejet, az étolajat, a tejfölt, a tojást, és a robotgép dagasztó karjával sima tésztává gyúrjuk.
Hozzáadjuk a felaprított medvehagymát és a krémsajtot, és beledolgozzuk a tésztába.
A tésztából két kanál segítségével kb. diónyi adagokat halmozunk egy sütőpapírral bélelt sütőlapra, amit utána enyhén szétlapítunk. 15 percet pihenetjük.
Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: hőlégkeveréses

Forrás: www.nosalty.hu

2013. május 6., hétfő

Zöldfűszeres - juhtúrós keksz

Hozzávalók: 
15 dkg liszt, 
másfél kávéskanál sütőpor, 
7 dkg margarin, 
1 tojás, 
7 dkg juhtúró, 
1 evőkanál tejföl, 
kis csokor kapor (lehet szárított vagy sóban eltett is), 
1 evőkanál szárított bazsalikom, só, 
bors; 
a kenéshez két evőkanál tej; 
a szóráshoz: köménymag, lenmag, mák, szezámmag.


Elkészítése: 
a sütőport elkeverjük a liszttel, elmorzsáljuk benne a margarint, hozzáadjuk a tojást, a juhtúrót, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük a bazsalikommal és a kaporral. Rugalmas tésztát gyúrunk belőle, majd lisztezett tálban egy óráig a hűtőben pihentetjük a tésztát. Ezután fél cm vastagra kinyújtjuk, különböző formákkal kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. A kekszek tetejét megkenjük a tejjel, megszórjuk a magvakkal, előmelegített sütőben, közepes lángon, 10 perc alatt pirosra sütjük.


Forrás: makacskakonyhaja.blogspot.hu

2013. május 3., péntek

Csilis-csokis keksz


Hozzávalók:

20 dkg finomliszt (nálam 10 dkg finomliszt + 10 dkg tk. tönköly liszt)
10 dkg darált dió
1 kiskanál sütőpor
csipetnyi só
2 db kicsi szárított csilipaprika (nálam csili por, csak úgy érzésre, én szeretem az erőset :))
15 dkg puha sütőmargarin (nálam vaj)
20 dkg barna cukor (nálam 5 ek. méz)
2 csomag vaníliás cukor (nálam csak 1)
2 tojás
10 dkg étcsokoládé


Most látom csak, hogy egész szépen átalakítottam a receptet, de így is finom volt. Sütöttem már régebben fehér liszttel és cukorral is az eredeti recept szerint is, ezekkel az átalakításokkal viszont picit egészségesebb (legalábbis remélem).


A lisztet a dióval, a sütőporral és a sóval összeforgatjuk. A puha margarint jól kikeverjük, majd a kétféle cukrot (nálam méz + vaníliás cukor) beleszórva tovább habosítjuk. Ezután egyesével beledolgozzuk a tojásokat, majd hozzáadjuk a lisztes diót, a csiliport és a nagyon apróra vágott vagy durvára reszelt csokoládét. Majd sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzuk, én ellapogattam őket, de maguktól is ellapulnának. kb. 15 perc alatt megsütjük.


Forás: pannafoz.blogspot.hu

2013. május 2., csütörtök

Baconös-metélőhagymás keksz


Hozzávalók:

230 g finom liszt
70 g kukorica liszt
50 g reszelt füstölt sajt
1,5 teáskanál só
20 dkg hideg vaj
1-2 evőkanál szárított fokhagyma
2 evőkanál apróra vágott metélőhagyma
2 evőkanál nagyon apróra vágott bacon
hideg víz (amennyit felvesz a tészta)



Elkészítés:

A liszteket összekeverem a sóval és a szárított fokhagymával. A vajat felkockázom és belemorzsolom a lisztes egyvelegbe.
Hozzáadom a többi összetevőt is, átdolgozom és annyi vizet adok még hozzá, amennyitől összeáll a tészta.
A tésztát rúd alakúra formázom (nálam most 2 db lett) és folpackba csomagolom. Pár órára a hűtőszekrénybe teszem, amíg megszilárdul. (Idő hiányba kerülhet a fagyasztóba is.)
A megszilárdult rudakat felszeletelem és szilikonlappal bélelt tepsiben kisütöm.

2013. május 1., szerda

Cappuccino keksz

Hozzávalók:

6 dkg vaj 

8 dkg cukor
40 dkg cukrozott sűrített tej
1 teáskanál vaníliakivonat
20 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
2 evőkanál nescafe
1 teáskanál kakaó
csipet só

Kihabosítjuk a vajat a cukorral. Hozzáadjuk a vaníliakivonatot és a sűrített tejet. Csomómentesre keverjük. Végül hozzáadjuk a sütőporral, nescafeval, kakaóval és sóval elkevert lisztet. Szép sima tésztává dolgozzuk. 

30 percre hűtőszekrénybe tesszük. Sütőpapíros lemezre vizes kiskanalak segítségével diónyi halmokat rakunk, jó távol egymástól, mert a tészta nagyon elterül sütés közben. (Én kilencet sütöttem 1 lemezen). Végül 175 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt megsütjük őket. Akkor szedjük le a sütőpapírról, amikor teljesen kihűltek.


Forrás: tucsokbogar.blogspot.hu