2014. március 31., hétfő

Sajtos zabfalatok


Hozzávalók

70 gramm margarin
50 gramm reszelt eidami sajt
1 tojás
50 gramm zabpehely
1-1,5 ek tejföl
20 gramm kukoricaliszt
40 gramm fehérliszt
kb. 1 kk só, kevés bors, zöldfűszer
(nálam még van a hűtőben medvehagyma…)



A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
A margarint kissé megolvasztottam (mikró), hozzáadtam a reszelt sajtot, egy villával eldolgoztam, hozzá a tojás, a tejföl, majd a zabpehely, a lisztek, só, bors, és némi zöldfűszer. (Én véletlenül kifelejtettem a sütőport, egyáltalán nem okozott kárt a kekszekben, de ha gondoljátok, egy csipetnyit tehettek bele.) Alaposan összedolgoztam, sütőpapírral bélelt tepsire pakoltam a kb. egy teáskanálnyi gombócokat, és villával kilapítottam őket. A forró sütőbe toltam, és kb. 15-18 percig sütöttem. (Figyeljük azért, amikor a széle már szép barna, akkor jó!) Senki ne ijedjen meg, ha sülés közben azt látja, hogy a kekszek habzanak Fél perccel a sütőből kiemelés után ez a jelenség megszűnik


Forrás: hahopihe.cafeblog.hu

2014. március 28., péntek

Kókuszos-sárgarépás-mazsolás keksz




















Hozzávalók (55 db-hoz)


15 dkg kókuszliszt
15 dkg őrölt mandula
10 dkg szezámliszt
1 ek. foszfát/gluténmentes sütőpor
1 ek. őrölt gyömbér,
1 csipet só
¼ kk. frissen reszelt szerecsendió
1/2 kk. őrölt fahéj
30 dkg puha kókuszzsír
25 dkg xylit és erytrit vegyesen
4 tojás
½ tk. vanília őrlemény
1 nagy narancs reszelt héja
20 dkg finomra reszelt sárgarépa
15 dkg kókuszreszelék
20 dkg aprószemű mazsola


Egy tálban keverjük össze a szezámlisztet az átszitált kókuszliszttel, a mandulával, a sütőporral, sóval, őrölt gyömbérrel, fahéjjal és szerecsendióval. Egy másik tálban habverővel keverjük ki a puha kókuszzsírt (ha nem elég puha, akkor reszeljük le, és úgy tegyük a keverékhez), az édesítőkkel, a tojással, a vaníliával és a narancshéjjal. Mikor már teljesen krémes, adjuk hozzá a reszelt sárgarépát, a kókuszreszeléket és a mazsolát. Öntsük hozzá a lisztkeveréket, és gyúrjuk össze. A sütőt melegítsük elő 170 fokra. A masszából sodorjunk golyókat, és tegyük egy sütőfóliával kibélelt nagy tepsiben egymás mellé. Villával nyomkodjuk le a tetejét. Ez a mennyiség két tepsire fog ráférni. Légkeverésen kb. 13-14 perc alatt megsül, sima sütőben ennél kicsit több. Akkor jó, amikor a teteje már egy kicsit aranyos-barnás. A forró kekszek puhák és törékenyek, pár percig várni kell mielőtt hűtőrácsra átemeljük őket.


Forrás: elmirapaleokonyhaja.blogspot.hu

2014. március 27., csütörtök

Gyömbéres-fahéjas keksz




Hozzávalók:
15 dkg búzaliszt
15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
15 dkg vaj vagy margarin
12 dkg cukor
kb 1 dl tej
fél cs. sütőpor, vaníliás cukor
1 kk őrölt gyömbér (saját kínálatból)
1 kk őrölt fahéj (saját kínálatból)
5 dkg kandírozott narancs

Elkészítése:

A tésztához az anyagokat összegyúrjuk, hidegre tesszük kb. fél órára, aztán kinyújtjuk fél centi vastagságúra.





Különböző sütiformákkal kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és közepes lángon kisütjük a kekszeket, kb 10-12 perc alatt.
Könnyen megéghet, úgyhogy figyeljünk rá, inkább gyakrabban nyitogassuk a sütő ajtaját, ha a kekszek alja már pirul, kivehetjük.
A megsült kekszeket felolvasztott csokiba is márthatjuk, majd ha a csoki megdermedt, akkor tegyük a fémdobozba.

Az alaptésztát variálhatjuk tetszés szerint, pl: mézes fűszer-keverékkel, ánizzsal...


Forrás: fuszerbar.blogspot.hu

2014. március 26., szerda

Mákos zabfalatok


H
ozzávalók: 

7,5 dkg zabpehely
15 dkg finomliszt, 
1/2 kávéskanál szódabikarbóna, 
1 csipet só,
2 evőkanál darált mák
15 dkg margarin, 
4 evőkanál porcukor/méz,
1-2-3 evőkanál víz (vagy tej), ha túl száraz a massza




A margarint felolvasztjuk, félretesszük hűlni, majd kikeverjük a porcukorral/mézzel. (Arra már rájöttem, hogy bár a méz egészségesebb, nem lesz annyira ropogós a keksz, mint a cukortól – tegyetek belátásotok szerint, én egyszer így csinálom, egyszer úgy…) 

Ehhez hozzáadjuk a zabpelyhet, szódabikarbónás lisztet, a csipet sót. Az a lényeg, hogy egy jó sűrű masszát kapjunk, amivel tudunk dolgozni. Ha nem sűrű, akkor tehetünk még hozzá zabpelyhet, lisztet, vagy akár mákot. Ha viszont eleve sűrűre sikerült, akkor lehet lazítani a tejjel. Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert nagyban függ minden az összetevőktől. Hogy épp milyen lisztet használunk pl. Nem sikerül nekem se mindig egyformán, így inkább az állagra figyelek, és akkor sosincs gondom.

Ha kész, egy teáskanállal apró gombócokat veszünk ki a tésztából, és sütőpapírral bélelt tepsire pakolgatjuk őket. Vizes ujjal ellapítjuk korongokká, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt készre sütjük. Ha kész, hagyjuk a tepsin kihűlni. Az elején még puha, de ahogy hűl, úgy fog szilárdulni. Jól záródó fém dobozva téve akár 2 hétig is eláll. Elvileg… nálunk jó esetben még a másnapot megélik a kekszek, aztán nyomuk vész…


Forrás: hahopihe.cafeblog.hu

2014. március 25., kedd

Marcipános-csokis kekszek

Hozzávalók

10 dkg marcipán
10 dkg étcsokoládé
5 dkg porcukor
csipet szódabikarbóna
10 dkg margarin
10-12 dkg liszt

Olvasszuk fel a margarint, adjuk hozzá a cukrot, majd tegyük félre, hogy lehűljön. Közben a csokit aprítsuk fel éles késsel, majd a marcipánnal együtt tegyük bele a késes aprítónkba.


Ha nincs aprítónk, semmi gond, a marcipánt tegyük kis időre a fagyasztóba, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük le. Ha a cukros margarin már kihűlt (de még híg), öntsük hozzá a csoki és marcipán darabokat, keverjük el, végül adjuk hozzá a szódabikarbónával elkevert lisztet. Állítsuk össze a masszát, és tegyük kis időre a hűtőbe. (Könnyebb lesz dolgozni vele!) Mikor kivesszük, egy tömör tésztánk lesz, ami egy picit keményebb gyurmához hasonló állagú. Ha hígabb, akkor szükségünk lesz még lisztre. A sütőt melegítsük elő 160-170 fokra, a keksz masszából gyúrjunk apró gombócokat, helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire őket kellő távolságban egymástól. Vizes ujjal lapítsuk le őket korongokká, majd toljuk a sütőbe, és nagyjából 8 perc alatt (max. 10) süssük őket meg. Fontos, hogy figyeljünk, mert ha már kezd színt kapni a keksz széle, onnantól nincs megállás. Talán a marcipán az oka, nem tudom, de nekem ezek a kekszek nem bírták a 180 fokos 10 perc sütést (mint az összes többi kekszem), az első adaggal túlsültek.  Tehát még szép világos formájukban kell kiszedjük. Ehhez van szükség erre a kb. 8-9 percre. Ha kész, kivesszük, és hagyjuk, hogy a tepsin kihűljenek.

Kb. 40 db kekszünk lesz ebből a mennyiségből. És VIGYÁZAT, mert nehéz lesz abbahagyni az evését!

Forrás: hahopihe.cafeblog.hu

2014. március 24., hétfő

Diós karika juharsziruppal


Hozzávalók:

150 g liszt
100 g dió darálva
125 g vaj (nem margarin!)
80-100 g juharszirup vagy méz ízlés szerint
1 tojás
csipet só
vanília


50 g durvára aprított dió a tetejére




1. A sütőt 160 fokra melegítem elő.

2. Először a vajat kézi habverővel simára keverem a mézzel, aztán hozzáadom a tojást és sorban a minden hozzávalót.

3. Habzsákba töltöm, és sütőpapírral bélelt tepsiben 4-5 cm-es karikákat formázok.Megszórom durvára vágott dióval.

4. Kb 15 percig sütöm, amíg szép arany színű lesz. A tepsiben hagyom kihűlni, utána dobozban 2-3 hétig is eltartható. Bár olyan sokáig nálunk sosem marad belőle :)


Forrás: mezesoliva.blogspot.hu

2014. március 21., péntek

Körtés kókuszos keksz

Hozzávalók

12 dkg zabpehely
12 dkg liszt
8 dkg kókuszreszelék
7 dkg olvasztott vaj
1 hatalmas körte
1/2 citrom leve
1/2 narancs reszelt héja
12 dkg cukor
1 tojás
100 gramm natúr joghurt
1 t.k. sütőpor
1 csipet só

Elkészítés

A tojást habosra kevertem a vajjal és cukorral, majd a joghurttal.
A körtét meghámoztam és kisebb kockákra vágtam. Fél citrom levével és 1 kanál cukorral egy serpenyőbe tettem és 1 percig összepároltam, majd elzártam a tüzet.


A tojásos keverékhez kevertem a száraz hozzávalókat, végül a körtét a levével együtt.
Rövid időre a hűtőbe tettem, hogy szilárduljon kicsit, majd sütőpapírral takart lemezre teáskanálnyi halmokat tettem a masszából. A kanalat bevizeztem és a hátával kicsit megformáztam a halmokat.
180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 20 perc alatt szép pirosra sütöttem a kekszeket.
Kivehetjük előbb is, de akkor nem ropogós a külsejük.

Forrás: csaak.blogspot.hu

2014. március 20., csütörtök

Kókuszos-fehér csokoládés pöfeteg (kókuszos keksz)






Hozzávalók
1 tojás
10 dkg cukor
12 dkg liszt
10 dkg fehér csokoládé
4 evőkanál kókuszreszelék
1 t.k. kókuszpaszta (vagy aroma)
8 dkg olvasztott vaj vagy kókuszolaj
2 evőkanál Bacardi fehér rum
1 csipet só
1 t.k. sütőpor
porcukor a forgatáshoz








Elkészítés

A kókuszt daráljuk le.
A lisztet a sütőporral, sóval és a kókusszal keverjük el.
A tojást keverjük habosra a cukorral, a kókuszpasztával és a vajjal.
A csokoládét vízgőz felett olvasszuk fel.
A felolvasztott csokit keverjük a tojásos elegyhez, majd adagoljuk hozzá a lisztes keveréket. 2 evőkanál Bacardi fehér rummal lazítsuk a tésztát, ha nincs akkor tejjel vagy tejszínnel helyettesítsük.
Az elkészült masszát fóliázzuk le és tegyük 2 órára a hűtőbe.
A megdermedt masszából készítsünk kis golyókat. Ennek a tésztája picivel lágyabb lesz, mint a csokoládésé. Én 14 grammos golyókat gyártottam. Hogy miért pont 14 gramm? Azért, mert azt figyeltem meg, hogy amekkora mennyiséget először lecsípek, az a benne marad a kezembe és szinte, minden golyócska akkorára sikeredik. Persze lehet nagyobbakat is készíteni.
A golyókat forgassuk meg porcukorban és helyezzük sütőpapírral fedett tepsire.
Hagyjunk pár centi távolságot a golyócskák között, mivel terülni fognak sülés közben.
Ezeket a kicsi kekszeket 175 fokon légkeveréssel sütöttem olyan 8-9 percig. Amikor halvány színt kezd kapni a széle, azonnal vegyük ki.
Melegen nagyon puha, ezért hagyjuk legalább 5 percig a tepsin hűlni, csak utána próbáljuk meg leszedni a papírról, vagy várjuk meg amíg kihűl.
Nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad.
Nagyon finom, omlós keksz a végeredmény.
Még melegen megszórtam egy kis porcukorral és darált kókusszal.
Harmincon felül volt az elkészült kekszek száma.


Forrás: csaak.blogspot.hu

2014. március 19., szerda

Ánizsos lapocskák



Hozzávalók

3 tojás
12 dkg cukor
10-12 dkg liszt
ánizs

Elkészítés

A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét habbá verjük (nem kell túl keményre). A sárgát felhabosítjuk a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet, miután alaposan elkevertük, jöhet a fehérje. Egyneművé kutyuljuk, majd egy kanál segítségével korongokat halmozunk belőle egy sütőpapírral bélelt lemezre. Elég híg a massza, ezért magától szétterül. Ánizzsal szórjuk meg és 170 fokra előmelegített sütőben 7-8 perc alatt készre sütjük. 



Nem szabad kiszárítani, akkor jó, ha puha marad. Hagyjuk világosra, amikor a szélei picit sárgulni kezdenek azonnal vegyük ki. Már fogyaszthatjuk is! Ugye milyen gyors volt!


Forrás: csaak.blogspot.hu

2014. március 18., kedd

Walesi mazsolás keksz

Hozzávalók / 8 adag

75 g vaj (puha)
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 db tojás
1 csipet só
1 kávéskanál fahéj
30 dkg liszt
2 tk sütőpor
100 g mazsola (ízlés szerint lehet aszalt gyümölcs is )
10 ml rumaroma (ízlés szerint)
1 narancsból nyert narancshéj (reszelt)

Elkészítés

Először a mazsolát áztassuk be melegített rumba, vagy meleg rumaromás vízbe.
A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojásokat, a sót a fahéjat, narancshéjat. Hozzákeverjük a sütőporos lisztet. Végül beleforgatjuk a mazsolát is.
Két kanál segítségével formáljunk halmokat sütőpapíros tepsibe. Előmelegített sütőben megsütjük. (Ez függ attól, hogy mekkora halmokat raktunk.)
Lehet bele rakni apróra vágott diót, csokidarabokat is. (Én először sütőpróbát szoktam végezni, egy darabnál megnézem, nem terül-e szét sülés közben, mert akkor még teszek hozzá lisztet.)


Forrás: www.nosalty.hu

2014. március 17., hétfő

Mogyoróvajas cookie


Hozzávalók kb. 40 darabhoz:

170g vaj
100g lágy barna cukor (Muscovado)
100g kristálycukor
1 tojás
1tk. vaníliakivonat
185g mogyoróvaj
260g liszt
1tk szódabikarbóna
0,5tk só
100g csoki csepp



A sütőt előmelegítem 180 fokra.
Robotgéppel habosra keverem a vajat a cukrokkal, majd hozzáadom a mogyoróvajat, és végül a vaníliát és a tojást is. A lisztet, a szódabikarbónát és a sót elkeverem egy tálba, és hozzáadom a mogyoróvajas keverékhez.
Ha kész a sima tészta, mehet hozzá a csoki. Darabolt mogyorót is használhatunk, vagy mindkettőt, de akár el is hagyhatjuk.
Hűtőben pihentetem fél órát a kész tésztát, majd kis golyókat formázok, amiket a sütőpapíros tepsibe teszek, egymáshoz nem túl közel.
Egy villa alsó részével lenyomogatom a gombócokat, kereszt alakban, ettől lesznek laposak, de szép rácsosak a kekszek.
20 perc alatt halványbarnára sülnek. Nem baj, ha még lágyak kicsit, amikor kivesszük a sütőből, ha megszárad, finom ropogós lesz.


Forrás: www.muffinmuhely.hu

2014. március 14., péntek

Zabpelyhes-kakaós-diós keksz



Hozzávalók:

- fél csomag apróbb szemű zabpehely
- 2 evőkanál búzacsírapehely
- méz/gyümölcscukor édesítésnek
- 2 evőkanál karob por/kakaó por
- 3 maréknyi apróra vágott (előzőleg beáztatott dió)
- víz
- 3 evőkanál kókuszzsír

Elkészítése:

A hozzávalókat egyszerűen össze kell gyúrni. Kiformázni, és kisütni! Roppant gyorsan készen van!

Forrás: melinda-angel.blogspot.hu

2014. március 13., csütörtök

Mandulás keksz esős napokra

Kell bele:

-25dkg puha vaj
-15 dkg porcukor
-2 tojás
-csipet só
-1 kk. sütőpor
-30 dkg finomliszt
-20 dkg őrőlt mandula vagy mogyoró
-3-4 ek. tej

A hozzávalókat összekevertem és egy habzsákból sütőpapírral kibélelt tepsire nyomtam. 


Nekem 40 db lett belőle, de az ügyesebbek 50 kicsit is kihozhatnak. (Nekem az egyik nagyobb, a másik kisebb lett.)

180 fokos légkeveréses sütőben 15-17 percig sütöttem.

Baracklekvárral mennyei volt...

Forrás: makostunder.blogspot.sk

2014. március 12., szerda

Karamellel töltött extra csokis keksz

Hozzávalók kb 40 darabhoz:

226 gramm szobahőmérsékletű vaj
180 gramm fehér cukor
180 gramm barnacukor
2 nagy, szobahőmérsékletű tojás
2 teáskanál vaníliakivonat
270 gramm liszt
140 gramm holland kakaópor
2 teáskanál sütőpor
nagy csipet só
4 evőkanál tej
300 gramm étcsokoládé csepp, vagy apróra összevágott étcsokoládé
40 db csokoládéval bevont karamell (2 zacskó sparos "schokolade toffee")

A szobahőmérsékletű, puha vajat a kétféle cukorral - habverővel - habosra kevertem, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat és a vanília kivonatot és egyenletesre kevertem.
Egy külön tálban összeszitáltam a száraz hozzávalókat - azaz a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a sót, majd ezt a száraz egyveleget óvatosan a cukros-tojásos vajhoz kevertem (ettől jól összeállt az egész egy keményebb masszává. Utána beleöntöttem a tejet, hozzáadtam a csokicseppeket és kézzel alaposan összegyúrtam az egész masszát,. Ne féljünk, nem lesz túl száraz a keksz, viszont, ha több tejet adunk hozzá, ragacsos masszát kapunk, ami sütés után nagyon fog morzsolódni.
Ebből a masszából csippentettem ki egy kb pingponglabdányi gombócot, amit a tenyeremben először szétlapítottam, majd a közepre tettem a csokis karamellt és a kekszmasszát szépen köré simítgattam, majd elegyengetve gombócot formáztam belőle.
180 fokra előmelegített sütőbe tettem, és kb 13-15 perc alatt készre sütöttem. Vigyáztam, hogy kicsit távolabb tegyem egymástól a gombócokat, mivel sütés közben kissé szétlapulnak.


Forrás: markakonyha.blogspot.hu

2014. március 11., kedd

Narancsos-mandulás keksz csokidarabkákkal

Hozzávalók 25 darabhoz:

150 gramm finomliszt
100 gramm puha vaj
160 gramm nádcukor
1 narancs reszelt héja (én még 1 marék kandírozott narancshéjat is tettem bele)
3/4 teáskanál só
34 teáskanál sütőpor
1 csipet szódabikarbóna
1 tojás
80 gramm mandulareszelék
160 gramm étcsokoládé durvára vágva



Egy az egyben követtem Alexa útmutatásait, azaz a vajat robotgépben habosra vertem, majd hozzáadtam a narancshéjat, a cukrot és a sót és alacsony fokozaton jól összekevertem. Majd hozzáadtam a tojást is és 3 percen át kevertem, hogy teljesen egynemű vajas masszát kapjak. Utána hozzáadtam a lisztet, a mandulát, a tört csokit, a sütőport és a szódabikarbónát és további 2 percen át kevertem.

Az eredeti recept szerint rúd alakot formázunk belőle, folpackba csomagoljuk és megy a hűtőbe 2 órára, majd mélyhűtőbe fél órára. Ezután szépen fel lehet szeletelni, mint egy felvágottat és a karikákat kisütjük.
De nekem nem volt ennyi időm, úgyhogy a tálból kiszedve egy mély tálkába tettem, letakartam és hűtőbe tettem 1 órára. Utána pedig Michel Roux egyszerű formázási útmutatóját követve egy nagy csipet tésztát kicsippentettem a masszából, golyót formáztam belőle és az ujjammal kör alakúra lapogattam.
Majd sütőpapírra tettem és 180 fokos sütőben 12 percig sütöttem. A sütőből kivéve még kicsit puha lesz az állaga, de nem kell megijedni (a sütőbe visszatolni pedig tilos!), ugyanis ahogy kihűl, meg is keményedik a megfelelő szilárdságúra. Csak türelem és ez most bizony isteni kekszet terem!


Forrás: markakonyha.blogspot.hu

2014. március 10., hétfő

Kakaókrémes teljes kiőrlésű keksz



Hozzávalók:

40 deka tk liszt
20 deka cukor
2 tojás
2 ek sötét kakaó
1 vaníliás cukor
1 sütőpor
25 dkg margarin

A töltelékhez:

10 dkg vaj,
10 dks cukor,
1 evőkanál sötét kakaó




A száraz hozzávalókat egy tálban összekevertem, hozzáadtam a 2 tojást, összedolgoztam, és végül hozzáadtam a margarint. Alaposan összegyúrtam. Jó zsíros tésztát kaptam amit lisztezett nyújtófelületre kinyújtottam. 5 cm-es az átmérőjű formával kiszaggattam. Előmelegített sütőben, lassú tűznél 15 - 20 percig sütöttem. Amikor kihűlt, elkészítettem a krémet: a vajat jól kikavartam a cukorral és a kakaóval. Ezután megkentem a kekszeket és összeragasztottam. Nagyon finom lett.

Lezárható műanyag dobozba tettem, a dobozt pedig a hűtőszekrénybe. Szeretem ezt a fajta kekszet, mert sokáig eláll, vagyis elállna (nagy keletje van, ezért nem jut oda soha, hogy sokáig elálljon).

Forrás: gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.hu

2014. március 7., péntek

Zabpelyhes-áfonyás keksz



Hozzávalók
16 db kekszhez:
25 dkg puha sütőmargarin
10 dkg fruktóz
15 dkg ABO MILL Up-date lisztkeverék édes-sós süteményekhez
22,5 dkg zabpehely
20 dkg áfonya
1 ml sütőpor

Elkészítés:

Béleljünk ki két sütőlemezt sütőpapírral. Keverjük el a lisztkeveréket a sütőporral és a zabpehellyel. 



Habosítsuk ki a margarint a fruktózzal, és dolgozzuk össze alaposan a lisztkeverékkel, végül forgassuk bele az áfonyát. Formáljunk vizes kézzel 16 egyforma golyót, tegyük jó távol egymástól a lemezen, hogy szétterülhessenek. Óvatosan lapogassuk le a golyókat. Előmelegített sütőben 160 fokon sütjük 15-20 percig, míg aranybarna lesz.

Megjegyzés:

Nemcsak nagyon finom, hanem könnyen elkészíthető, jól szállítható kirándulásokra, ráadásul akár egy hétig is eláll. Aki nem szereti az áfonyát, használhat helyette meggyet vagy cseresznyét.

Forrás: www.mindmegette.hu

2014. március 6., csütörtök

Reggeli parmezános keksz

Hozzávalók kb. 50 darabhoz:
 
150 g teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt, 
100 g kalciton (szezámos zabkorpa keverék), 
100 g reszelt grana panado sajt (vagy parmezán), 
1 tk himalája só, 
1 tk citrombors, 
150 ml házi tejföl, 
60 ml extra szűz olíva olaj

Először keverjük össze a száraz elemeket a reszelt grana panadoval együtt.
Majd gyúrjuk bele a nedves elemeket.
30 percet pihentessük a hűtőben a tésztát, végül osszuk két részre, és mindegyiket nyújtsuk ki
Kb. 3-4 mm vastagságú téglalappá.
Igyekezzünk úgy felvágni egy hosszú pengéjű késsel, vagy derelye vágóval, hogy másfélszer hat-hét centiméteres rudakat kapjunk.



180 fokos előmelegített sütőben 12-13 percig süssük légkeveréses programon. Ha légkeveréses programon sütjük, akkor a két tepsi befér egyszerre.

2014. március 5., szerda

Zabpelyhes-mazsolás-kókuszos keksz

Hozzávalók:

- apró szemű zabpehely 4-5 maréknyi
- egy maréknyi mazsola (beáztatjuk, hogy ha meg akarjuk aszalni)
- 3 evőkanál kókuszreszelék
- 10 dkg vaj/ kókuszzsír
- 2 evőkanál gyümölcscukor/méz
- víz- amennyivel összeáll (ha nem vagyunk vegánok, és nem akarjuk megaszalni, akkor tejet is rakhatunk bele) vagy kókusztej
- 2 evőkanál őrölt lenmag
- 1 teáskanál fahéj 


Elkészítése:

- Az egészet egy tálban összeállítjuk, majd golyókat formázunk, és a tepsi aljában nyomogatjuk
- készre sütjük/ vagy megaszaljuk

(Ezt el lehet készíteni vegán módozaton is, viszont tegnap raktam bele vajat, így nem lett vegán (nem ettem belőle, viszont az elmondások alapján finom lett). A vaj helyett lehet kókuszzsírt használni. Sőt nyersen is elkészíthető! Ekkor a hozzávalókat aszalógépbe tesszük!)

Forrás: melinda-angel.blogspot.hu

2014. március 4., kedd

Pilóta keksz házilag


Hozzávalók 50 egész kekszhez:

360 gr Rama
360 gr porcukor
2 tojás
760 gr liszt
4 zacskó bourbon vaníliás cukor
1 zacskó sütőpor
2 db tonkabab
kakaó

Krémhez:

200 gramm tejpor
1 zacskó zselatin
1 dl forró víz
100 gramm étcsoki
1 habfixáló
Kevés tej





1., Kezdjük a krémmel. A tejporhoz cseppenként adjuk hozzá a tejet, hogy krém állagú masszát kapjunk. Ezután keverjük el benne a habfixálót. A zselatint oldjuk fel a forró vízben. Kis tálban hő kiegyenlítést végzünk, magyarul a zselatinhoz néhány evőkanálnyit adunk a krémből. Ez lehűti, így már hozzá önthetjük az egészhez.
Ha azt tapasztaljuk, hogy híg lett nem kell aggódni, az adalékok megkötik. Ezen felül a csokinak is van némi kötése, de azt csak akkor keverjük bele, ha már kellően lehűlt az alap.
2., A csokit tálban forrásban lévő víz felett megolvasztjuk, és a dermedt tejporos krémhez adjuk. Hűtőben tartjuk teljes kötésig.

3., A keksz igazán egyszerű. Az olvadt margarinhoz, adjuk a porcukrot, a két tojást, és a vaníliás cukrot. Alaposan összedolgozzuk, majd jöhet a liszt, és végül a sütőpor. Szétválasztjuk a tésztát, és a szimpatikusabb felét kakaóval újra átdolgozzuk. Itt érdemes színre menni, hogy szép bronz barna legyen a tészta.
Lisztezett deszkán kinyújtjuk, és pilóta keksz méretű szaggatóval kivágjuk a formákat. A kakaós tetejét díszíthetjük is. 180°C-on pár perc alatt megsülnek. Hűsöv száraz helyen tartsuk őket, amíg közéjük nem kerül a krém.

4., A betöltés egyszerű, hiszen kávéskanálnyi kenünk a világos keksz közepére. A tetejét óvatosan ráhelyezzük, majd óramutató járással megegyező mozdulattal tekerve nyomjuk rá. Így nem csak összenyomjuk, hanem el is osztjuk a krémet.

Forrás: www.schef.hu

2014. március 3., hétfő

Boldogság-keksz

Hozzávalók:
1 kg teljeskiőrlésű tönkölyliszt
2 tk szódabikarbóna
4 ek kakaó
10 dkg étcsoki feldarabolva (ez lehet több is, ahogy tetszik)
16 dkg kókuszzsír felolvasztva
8 ek méz (kb 25 dkg)
4 tojás
egy kevés víz, hogy összeálljon 

ezt nem nyújtom ki, csak kézzel gombócolom és lapítom.

Forrás: miraemma.blogspot.hu