2014. augusztus 29., péntek

Fűszeres keksz


Hozzávalók: (kb. 50-60 kekszhez)

30 dkg liszt
25 dkg margarin
1/2 teáskanál őrölt fahéj
egy csipet gyömbér
egy csipet szerecsendió
egy csipet őrölt feketebors

A lisztet elkevertem a fűszerekkel, majd hozzáadtam a felkockázott margarint, összemorzsoltam vele, majd gyorsan összegyúrtam a tésztát. 


A tésztagombócot egy hosszú folpack darabra helyeztem és a fólia segítségével kb. 35-40 cm hosszú és kb. 4 cm széles rudat formáztam belőle. Becsomagoltam és egy éjszakát (elég neki pár óra is, vagy ha sietünk akkor 10 perc a mélyhűtőben) a hűtőben pihentettem. Lisztezett deszkán éles késsel 1/2 cm-es szeletekre vágtam és sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem. 180 fokra előmelegített sütőben 12 percig sütöttem.


Forrás: www.mytaste.hu

2014. augusztus 28., csütörtök

Diétás, krémes kókuszgolyó - liszt- és cukormentes

Hozzávalók:

1 doboz light krémsajt
Vanília aroma
xilitol ízlés szerint, vagy egyéb por állagú édesítő
2 csomag kókuszreszelék

A krémsajtot, a vaníliát és a xilitolt habverővel keverd habosra, majd a legvégén forgass bele fél csomag kókuszreszeléket. Kezeddel formázz golyókat – ha túl lágynak találod, tedd hűtőbe egy időre, vagy keverj még bele kókuszreszeléket- és forgasd meg őket a kókuszreszelékben, majd tedd egy tányérra, fedd le és hűtsd tálalásig.

Nagyon egyszerű nagyon finom diétás sütemény. Tehetsz bele raffaello mintájára egy darab mandulát is vagy épp mogyorót.

2014. augusztus 27., szerda

Diós marlenka golyó házilag



Hozzávalók:

30 dkg mézeskalács vagy mézeslap morzsa* +a hempergetéshez
8 dkg darált dió
5 dkg olvasztott vaj
karamellkrém
kb.1 dl tej

Karamellkrémhez:

8 dkg cukor
70 ml víz
1,5 dl tejszín
Krémhez:

1 tubus sűrített tej
12,5 dkg mascarpone





1. lépés

A karamellkrémhez a cukorból és vízből sötét szirupot főzünk. Levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a tejszínt (vigyázat, nagyon bugyog!), elkeverjük és kihűtjük.

2. lépés

A töltelékhez összekeverjük a mascarponét a sűrített tejjel és betesszük a fagyasztóba kb. 1-2 órára, hogy jól formálhatóvá váljon. Ha már elég szilárd, pici 1,5 cm-es golyókat / kupacokat – ahogy sikerül – formázunk belőle (vigyázat, a kézmelegtől nagyon olvad! )

Majd a kis kupacokat visszatesszük további fél órára a fagyasztóba.

3. lépés

A golyómasszához összedolgozzuk a hozzávalókat, ha nem áll össze, adhatunk még hozzá tejet. Amíg a „golyóbelsőnk” hűl, a masszát pihentetjük, hogy jól összeálljon.


Összeállítás:

A megfagyott tölteléket a masszával együtt kb. 3 cm átmérőjű golyokká formázzuk, végül meghempergetjük a maradék mézeskalács morzsában. Szobahőmérsékleten a legfinomabb, de hűtőben tároljuk!

Nálam ebből a mennyiségből 25 golyó lett.


2014. augusztus 26., kedd

Diétás, egészséges mézes puszedli











Hozzávalók:

0,5 kg liszt (2/3 alacsony szénhidrát tartalmú zéró liszt,1/3 finomliszt)
17 dkg cukornak megfelelő édesítő (lehet kevesebb is, ki mennyire szereti édesen)
1 evőkanál szódabikarbóna
Mézeskalács fűszerkeverék (házilag is készíthető)
1 tojás + 1 sárgája
200 ml agave szirup (méz helyett)
100gramm margarin

A hozzávalókat összegyúrjuk, majd a tenyerünkkel golyókat formázunk, kicsit meglapítjuk őket és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

Nekem nem volt itthon mézeskalács fűszerkeverék, de nagyon egyszerű helyettesíteni, fahéj, őrölt szegfűszeg, pici szerecsendió keverékével. Az agave szirupot nagyon szeretem, általában méz helyett mindenhez használom. Alacsony a glikémiás indexe, így nem fog a vércukorszinted először az egekbe szökni, majd a padlóra zuhanni, ezzel éhségrohamot generálva falásra kényszeríteni. Természetesen jó minőségű akácmézzel is készítheted, ugyanilyen arányban add hozzá a megolvasztott mézet.

Teljes kiőrlésű liszttel készítve más lesz a színe a gombócoknak, de isteni finomak úgy is. Ami külön öröm, hogy nem kell dobozban tartani napokig, hogy megpuhuljon, mert rögtön puha mézes puszedlit kapunk.

A sütőt melegítsd elő 180 fokra, és figyelj, mert 8-10 perc alatt megsülnek a puszedlik.
Nem vontam be őket cukormázzal, semmiképpen sem akartam elrontani az egészséges mézes puszedlit egy nagy adag cukorral, viszont kakaópor, édesítő és margarin keverékéből vízgőz felett csoki mázat készítettem, és a kész diétás mézes puszedliket ezzel végigfolyattam. Nagyon szépségesek lettek, és finomak.

2014. augusztus 25., hétfő

Svéd gyömbéres keksz paleora komponálva

200 g finomra őrölt mandulát összekeverek 25 g tápióka keményítővel /vagy nyílgyökér liszttel, vagy ha egyik sincs finomra őrölt mandulával/ 1/2 tk. szódabikarbónával, egy csipet mindenmentes sütőporral, 2 tk. őrölt gyömbérrel, 1 tk. fahéjjal, 1 tk. őrölt kardamommal, késhegynyi őrölt fehér borssal, késhegynyi őrölt szegfűszeggel, 80-100 g virágmézzel és kb. 6-7 ek. kókuszolajjal. 

Jól formázható, de nem ragacsos masszát kell kapnunk. A masszából diónyinál nagyobb adagokat csippentek, golyókat formázok. 
A kezemmel és egy pohár aljával ellapítom a golyóbisokat, majd mennek a 180°C-ra előmelegített sütőbe nagyjából 10-12 percre, vagy amíg az aljuk egy kis színt nem kap. 

A sütőlapon hagyom őket kihűlni. Jól záródó dobozban tartom őket. Tojásmentes, ezért sokáig eláll.

Forrás: mezesfinomsagok.blogspot.hu

2014. augusztus 22., péntek

Aszalt szilvás, kakaós keksz mandulával és kókusszal




Hozzávalók:

200 g finomra őrölt mandula
100 g finomra őrölt kókuszreszelék
2 tk. gluténmentes sütőpor
nagy csipet szódabikarbóna
nagy csipet Himalája só
1 ek. kókuszolaj (opcionális)
4 ek. átszitált, cukrozatlan kakaó
4 közepes méretű tojás
1 ek. útifűmaghéj
1 tk. őrölt fahéj vagy kettő, aki szereti
2 ek. méz vagy nyírfacukor vagy eritrit
150 g aszalt szilva, apróra vágva
annyi kókusztej, hogy a massza formázható legyen






Elkészítése:

A tojásokat összekeverem a mézzel/cukorral (nem kell habosra). Beledolgozom a többi alapanyagot, és annyi sűrű kókusztejet adok hozzá, hogy formázható legyen a masszám. Diónyinál nagyobb golyóbisokat formázok, ezeket sütőpapíros lemezre teszem, és kissé ellapogatom. 170°C-ra előmelegített sütőben sülnek készre kb. 10 perc alatt. Nézni kell az alját, ha picit barnul, kivehetjük a sütőből. Rácson kihűtöm a kekszeket, persze egyet kettőt még langymelegen elcsenek, aztán jól zárható dobozban mennek a hűtőbe.


Forrás: mezesfinomsagok.blogspot.hu

2014. augusztus 21., csütörtök

Aszalt szilvás keksz



225 gramm vajat összekeverünk egy teáskanál vaníliás cukorral elkevert 140 gramm kristálycukorral. Belekeverünk egy tojás sárgáját, 20 gramm durvára tört diót, 40 gramm darált diót, 100 gramm apróra vágott fahéj által ízesített aszalt szilvát és végül 280 gramm finomlisztet. Mikor összeállt a tészta, golyókat formázunk belőle. Majd sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük őket és 190 fokon 12 percig sütjük. Jó sütögetést!

2014. augusztus 20., szerda

Potkovice - patkócskák

Hozzávalók:

45 dkg liszt
15 dkg vaj
1 dl fehérbor
1 csipet só
3 evőkanál cukor
A bevonathoz:
10 dkg csokoládé
kevés olaj
Elkészítés:

A vajat a cukorral elkeverjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót, és alaposan összegyúrjuk. Ezután kinyújtjuk a tésztát, ujjnyi vastag rudacskákat vágunk belőle, hengerré formázzuk őket, majd kifli alakba hajlítjuk.

Sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük a kifliket, és 180 °C-os sütőbe helyezzük. Körülbelül 10 perc alatt megsülnek - ne barnítsuk meg őket nagyon.

A lehűlt kiflik végeit olvasztott csokiból és kis olajból készített csokikrémbe mártjuk, majd rácsra helyezve megvárjuk, hogy megszáradjon a máz.
Megjegyzés:

Horvátul a neve *patkócskákat* jelent. Előnye, hogy tojásra allergiásoknak is készíthetjük, illetve tejallergiásoknak is, ha a vajat 10 dkg zsírral helyettesítjük. Nagyon finom!


Forrás: www.mindmegette.hu

2014. augusztus 19., kedd

Gorgonzolás-diós keksz

Hozzávalók (10-12 db):

• 100 g liszt
• 55 g vaj
• marék dió
• toscana fűszerkeverék
• cayenne bors
• 2, 5 dkg gorgonzola
• 2,5 dkg ementáli sajt
• 1-2 evk. víz


Elkészítés: A sajtokat a vajjal összedolgozzuk robotgép segítségével. Hozzászitáljuk a lisztet, majd a diót és a fűszereket. 

Kis vízzel lazítva, fóliába csavarjuk. kb. 5 cm-es átmérőjű henger formára. Legalább 2 órán át a hűtőbe tesszük, de ha nincs ennyi időnk 20 perc is elég a fagyasztóban. Ujjnyi vastagságúra felszeleteljük, majd kicsit lapítunk rajta és sütőpapírra helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C°-on kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük. Hozzá illően dióval, sajttal, szőlővel tálalhatjuk ezt az őszies ropogós finomságot.

Forrás: www.freddikonyha.hu

2014. augusztus 18., hétfő

Diós-mazsolás kesz

Hozzávalók:
11 dkg Rama
20 dkg cukor
1 db tojás
1 kiskanál vaníliakivonat
0.75 kiskanál só (¾ kiskanál)
0.25 kiskanál szódabikarbóna
15 dkg liszt
8 dkg durvára vágott dió (vagy pekándió)
12 dkg mazsola


A sütőt előmelegítjük 170 °C-ra. A Ramát a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojást és a vaníliát, majd a sóval és a szódabikarbónával elkevert lisztet, végül a diót és a mazsolát.



A masszából egy sütőpapírral kibélelt tepsibe evőkanálnyi

adagokat kanalazunk, majd a sütőben kb. 12 perc alatt készre sütjük. A kekszeket rácsra helyezve hagyjuk kihűlni.


Forrás: www.receptvarazs.hu

2014. augusztus 15., péntek

Kakaós marcipános keksz aszalt sárgabarackkal

Hozzávalók

30 dkg liszt
20 dkg marcipán (puha)
2 evőkanál kakaó
2 evőkanál cukor
2 t.k. sütőpor
10 dkg vaj
2 tojás
1 dl joghurt
3 evőkanál aprított aszalt sárgabarack
1 db keserű mandula
8 dkg olvasztott fehér csokoládé

Elkészítés

A lisztet, kakaót és sütőport elkevertem egy tálban.
A marcipánt, joghurtot, tojásokat, vajat és a cukrot egy késes aprítógépben összedolgoztam. Ez egy kicsit maszatolós, de pár perc alatt szépen elkeverednek. Ezek után a lisztes keveréket apránként hozzáadtam.
1 keserű mandulát belereszeltem, hogy fokozzam a marcipán ízét.



A sárgabarackokat késsel apróra vágtam és a masszához kevertem, de ezt már egy szilikon lapra kiborítva kézzel lazán beledolgoztam.
Nyugodtan lehet diót, mogyorót, mandulát a tésztához adni, nekem nem volt kedvem megtörögetni.
2 nagy gáztepsit sütőpapírral kibéleltem.
A masszából kis gombócokat formáztam a kezemmel és ezeket a tepsire pakoltam, majd egy pohár talpával lelapítottam őket.
170 fokra előmelegített sütőben 13 perc alatt készre sütöttem.
A tepsin hagytam kihűlni őket, majd olvasztottam fehér csokoládét és egy szilikon keverő segítségével rácsorgattam a sütikre.
Nekem 23 db. kekszem lett, de lehet kisebbekre formázni, mert alaposan megdagadnak sütés közben, akkor 30 db. simán kijön ebből a mennyiségből.


Forrás: csaak.blogspot.hu

2014. augusztus 14., csütörtök

Csokoládés keksz áfonyával és mandulával


Hozzávalók:

20 dkg étcsokoládé (nálam 56 %)
10 dkg vaj
2 egész tojás
10 dkg sötétbarna nádcukor
18 dkg liszt
2 evőkanál sötét kakaó
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
10 dkg vörös áfonya /aszalt)
2 dkg szeletelt mandula
1 narancs reszelt héja

Elkészítés

A csokoládét a vajjal tegyük egy tálba és vízgőz felett olvasszuk össze.
A lisztet, sót, kakaót, sütőport szitáljuk egy edénybe.
A tojást a cukorral egy mixer segítségével habosítsuk ki.


A tojásos habot keverjük el az olvasztott csokival és a liszttel, felváltva adogatva őket a egymáshoz.
Reszeljük bele a narancshéjat.
Az áfonyát és a mandulát is keverjük hozzá a végén.
Elég sűrű masszát fogunk kapni.
Borítsuk folpackra és bugyoláljuk bele, majd tegyük legalább 30 percre a hűtőbe.
Fél óra alatt csodásan megszilárdul.
Készítsünk belőle kis gombócokat. Én a mérlegre dobáltam őket, hogy egyformák legyenek. 20-22 grammos volt mindegyik, így 44 db kekszem lett.
A tepsiket sütőpapírral béleljük ki és helyezzük rájuk a gombóckákat távol egymástól. Én egy picit megnyomkodtam a tetejüket, de ez nem fontos, mert szétterülnek anélkül is.
175 fokos előmelegített légkeveréses sütőben 10 perc alatt elkészülnek.
Puhák, amikor kivesszük őket, ezért hagyjuk kihűlni a tepsin.

2014. augusztus 13., szerda

Narancsos-csokoládés lapocskák


Hozzávalók:

200 g fehérliszt
80 g teljes kiőrlésű liszt
225 g vaj
120 g cukor
1 tojás sárgája
1 vanília rúd kikapart belseje (vagy 1 cs vaníliáscukor)
1 csipet só
egy tábla tej-, vagy étcsokoládé
Egy narancs lereszelt héja
2 evőkanál narancslé
1 teáskanál őrölt gyömbér

Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra
Egy tálban (vagy kancsóban) a puha vajat keverd el a tojás sárgájával, cukorral, narancslével, sóval és vaníliával, majd add hozzá a liszteket, narancshéjat és a gyömbért, majd alaposan keverd össze az egészet.



A puha, zsíros tésztából két tenyered közt sodorj kb 2cm vastag és 10 cm hosszú csíkokat, helyezd őket egy sütőpapírral (vagy szilikonlappal) kibélelt tepsire. Kilapítani nem szükséges, mert szétfolyik, csak legyen köztük legalább 5 cm hely
Dobd a forró sütőbe kb 12 percre
Süsd aranybarnára, majd vedd kis és szárító rácson hagyd teljesen kihűlni
Közben gőz felett olvaszd fel a tábla csokoládét, majd mikor már ez is lényegesen lehűlt (de még folyik), akkor a hosszúkás kekszeket egyenként mártogasd a csokiba. Lehet csak az egyik, vagy akár mindkét oldalát.
Szárító rácson szárítsd meg teljesen
Tipp:
Én egy vastagabb vágódeszkának támasztva, valamint két egymás mellé fektetett fakanál nyelén szárítottam őket, hogy ne legyen minden csupa csoki :)
Ha megfelelően van lehűtve (a rácson), akkor hetekig eláll egy zárt üveg-, vagy fém edényben és ami a legfontosabb, ropogós marad.

2014. augusztus 12., kedd

Kakaós keksz sok extrával


Hozzávalók:

40 dkg liszt
1 cs. sütőpor
csipet só
1 cs. vaníliás cukor
fahéj
20 dkg cukor
5 dkg mazsola
15 dkg vaj
15 dkg durvára darált dió
3 tojás
2 ek. keserű kakaópor
8 dkg csoki
2 dl tej



Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a sóval, sütőporral, fahéjjal, vaníliás cukorral, kakaóporral, darált dióval, mazsolával és a durvára vágott csokival.
A vajat kikeverjük, hozzáadjuk a cukrot, majd a tojásokat. Jól összedolgozzuk.
A lisztes keveréket a nedves anyagokhoz adjuk. Összeforgatjuk, és a tejjel lazítjuk.
Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd kanállal kis halmokat teszünk egymás mellé (nem túl közel) a csokis masszából.
175 °C-ra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük attól függően, hogy puhább vagy ropogósabb kekszet szeretnénk.

Ebből a mennyiségből kb. 40 db lett.

Nagyon finom, egyszerű és mindenki imádja nálunk! Próbáld ki Te is!

Forrás: www.muffinmagus.hu

2014. augusztus 11., hétfő

Mákos linzer narancslekvárral




Hozzávalók: 
fél adaghoz ( ebből is elég sok lesz )

400 g liszt
100 g mák, darálva
150 g cukor
300 g vaj
1 tojás
reszelt citromhéj






Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk és két órára hűtőbe tesszük.
Kinyújtjuk és formákat szaggatunk a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük.
Kettőt-kettőt lekvárral összeragasztunk és zárt dobozban tároljuk 1-2 napig.



Forrás: timireceptek.blogspot.hu

2014. augusztus 8., péntek

Nap gyöngye keksz

Hozzávalók:
- 20 dkg vaj
- 20 dkg zabpehely (én 2- 3 dekával többet tettem)
- 30 dkg liszt (én 2- 3 dekával kevesebbet tettem bele a zabpehely javára)
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 mk sütőpor
- 2 egész tojás
- 12- 14 dkg méz vagy 15 dkg barna cukor (ízlés szerint)
- 12 dkg mazsola
- 1 csomag hántolt natúr napraforgómag (sótlan és pörköletlen)

Elkészítése:
A vajat kicsit megolvasztom és mindent egyszerre hozzáadok. Jól összegyúrom a kezemmel. Kiolajozok egy tepsit és a kezemet is vékonyan, hogy ne ragadjak, mert egyébként elég ragadós a massza. Szóval olajos kézzel kis golyócskákat készítek majd lelapítom őket és egymás mellé helyezem a tepsiben. Közepes hőmérsékleten, előmelegített sütőben kb 20 percig sütöm. A recept többet ír, de szénné égne, ha addig hagynám.

Forrás: ildikoreceptjei.blogspot.hu

2014. augusztus 7., csütörtök

Kiwis keksz


Hozzávalók:

15 dkg hajdina liszt
1 tojás - felverve
3 dkg vaj - megolvasztva
1/2 kk szódabikarbóna
1/2 citrom leve
2-3 banán - villával összetörve
1/2 kg kiwi - felkockázva
5 dkg szeletelt mandula - díszítésnek



A tojást összekeverjük a vajjal és egy kis vízzel (kb. 1/2 deci), majd hozzáöntjük a lisztet, és simára keverjük. Egy órát állni hagyjuk.
A szódabikarbónát feloldjuk 1 ek hideg vízben, és hozzá csavarjuk a citrom levét, majd beleöntjük a lisztes keverékbe. Végül belekeverjük a banánt és a kivit, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe egy kanállal kis halmokat rakunk.
Előmelegített sütőben, 200 fokon 10 perc alatt megsütjük.


Forrás: feherfalat.blog.hu

2014. augusztus 6., szerda

Répás keksz

Hozzávalók:
2 dl zabpehely
1/2 kg répa - lereszelve -
2 alma - lereszelve
5 dkg mazsola
5 dkg aszalt vörösáfonya
5 dkg kókuszzsír - felolvasztva
10 dkg mandulaliszt vagy darált mandula
5 dkg kókuszliszt
3 tojás
2 ek méz
1 kk fahéj
10 dkg dió - durvára vágva

A zabpelyhet 10 percre beáztatjuk annyi vízben, ami éppen ellepi, mert annyit pont magába tud szívni. Utána a hozzávalókat sorban belekeverjük, majd evőkanállal egy sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat rakunk, és előmelegített sütőben, 200 fokon 20 perc alatt megsütjük.


Forrás: feherfalat.blog.hu

2014. augusztus 5., kedd

Aszalt szilvás zabkeksz

Hozzávalók:

2 dl zabpehely
2 dl aszalt szilva lé
1 ek méz
10 dkg aszalt szilva - feldarabolva
10 dkg dió - durvára vágva

A zabpelyhet beáztatjuk az aszalt szilva lébe, majd egy fél óra elteltével hozzáadjuk a mézet, az aszalt szilvát és a diót. 


 Egy sütőpapírral bélelt tepsibe egy kanállal kis halmokat rakunk, a tetejét kicsit megegyengetjük - de nem lapítjuk ki, kb.1 cm magasnak kell maradniuk, hogy a végén finom puha kekszeket kapjunk! ;)
Előmelegített sütőben, 200 fokon 10 perc alatt megsütjük őket.


Forrás: feherfalat.blog.hu

2014. augusztus 4., hétfő

Korianderes diós tönkölylisztes keksz



Hozzávalók 1 tepsihez:

7,5 dkg tönkölyliszt (teljes kiőrlésű, átszitálva, vagy fehér)
7,5 dkg finomliszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
3 dkg dió
1 tojássárgája
1 ek koriandermag
2-3 cm vaníliarúd

A koriandert mozsárban porrá őröljük, a vanília magjait kikapargatjuk. A diót késsel durvára vágjuk, vagy késes robotgéppel durvára aprítjuk.

A liszteket összeszitáljuk a porcukorral, majd a többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk.



A tésztából egy nagyjából 4 centi átmérőjű hengert formázunk, majd kiterített folpack fólia szélére tesszük, feltekerjük, és a fóliába csomagolt tésztát szabályos hengerré formázzuk. Hűtőben pihentetjük 1-2 órán át, amíg a tészta megdermed.

Kitekerjük a fóliából majd éles késsel 1 centi vastag szeleteket vágunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a korongokat, majd 180 C fokon 16-18 perc alatt megsütjük ( a sütési idő a kekszek vastagságától és sütőtől is függ, érdemes az első adagnál a 11. perc környékén ránézni és módosítani a sütési időt, ha szükséges)

A kekszeket a sütőpapírral együtt rácsra emelve hűtjük ki, majd jól záródó dobozban tároljuk.


Forrás: flat-cat.hu

2014. augusztus 1., péntek

Zabpelyhes mákos puszedlik

Hozzávalók:

15 dkg liszt
15 dkg zabpehely (nagyon jó a Lidl-ben kapható)
15 cukor vagy tetszés szerinti édesítő
5 dkg darált mák
1 tojás
12 dkg margarin
1-2 kanál meleg tej
1 tk szódabikarbóna

A zabpelyhet beáztattam egy pár percre annyi vízbe amennyi ellepte, majd kinyomtam a vizet belőle.
A lisztet, zabot,cukrot,mákot összekevertem egy tálba.
A meleg tejben feloldottam a szódát,az olvasztott margarint,és hozzákevertem a száraz anyagokhoz.
A tésztából tojás nagyságú gömböket formáltam, és 180 fokon kb 10-15 percig sütöttem.


Forrás: www.mytaste.hu