Hozzávalók:
1 csésze (2,5 dl) porcukor
23 dkg puha vaj
csipet só
1 ek maraschino cseresznye lé
1/2 tk mandula kivonat
2 és 1/4 csésze liszt
1/2 csésze apróra vágott maraschino cseresznye
nem szerepelt a receptben, de hozzáadtam 1/2 tk sütőport
Mixerrel habosra keverjük a vajjal a porcukorral, sóval, mandula kivonattal és cseresznyelével.
Hozzákavarjuk a liszttel elvegyített sütőport amíg egynemű lesz, majd belekavarjuk a cseresznye darabkákat. Az eredeti recept szerint minimum 2 órát a hűtőben pihentetjük.
(Itt - utólag, mert korábban elfelejtettem - megjegyezném, hogy két adagban sütöttem ki. Egyik tepsire kiraktam a gombócokat azonnal, amíg puha volt a tészta, másik felét este sütöttem meg, de meg kellett várnom amíg kissé megpuhul, hogy gombócolni lehessen. Számottevő különbséget nem vettem észre, nekem mindkettő nagyon ízlett frissen is, később is.)
Kiskanállal vagy kisebb méretű fagyiskanállal kisebb halmokat rakunk a sütőtepsire egymástól 2-3 cm távolságra, majd 180 C/ 350 F fokra előmelegített sütőben 9-11 percig sütjük, amíg a széle enyhén barnulni kezd.
Forrás: jadekonyha.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése