2012. június 6., szerda

Zabpelyhes kókuszkekszek


Hozzávalók:
10 dkg zabpehely
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg búzaliszt
10 dkg cukor
10 dkg vaj
1 teáskanál szódabikarbóna
1 csomag vaníliás cukor
1 csipetnyi só
1 evőkanál méz

Tegyük egy tálba a zabpelyhet, kókuszreszeléket, sót, vaníliás cukrot, lisztet és a cukrot, majd fakanállal keverjük jól össze.

Egy kis lábasba tegyük a vajat, mézet, öntsünk hozzá két evőkanálnyi forró vizet, majd melegítsük jól fel. Szórjuk bele a szódabikarbónát, keverjük jól össze, és csorgassuk a zabpelyhes keverékhez. Jól dolgozzuk össze, utána tegyünk evőkanálnyi halmokat egymástól kis távolságokra egy sütőpapírral borított sütőlemezre. Tetejét kissé lapítsuk össze, hogy körülbelül két és fél centis tallérok legyenek. Tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon 8-10 perc alatt süssük aranysárgára.

Ha elkészült, szedjük át egy rácsra, és várjunk, míg kihűl. Jól záródó öblösüvegekben sokáig eltartható. Kávé és tea mellé kínáljuk, de finom hűsítő édesség is készülhet belőle, ha pár darabot összetörünk, és a fagylaltos kehelybe tesszük, tetejére pedig fagyit kanalazunk. Hasonlóan reggelinek is kiváló, ha gyümölcsös joghurttal öntjük nyakon és bőven megszórjuk friss gyümölcsdarabokkal. 

Forrás: kaldeneker.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése