117,5 g étcsokoládé,
15 g vaj,
60 g tojás,
90 g melaszos nádcukor,
10-10 g teljes őrlésű liszt, és zabkorpa,
½ csapott mk szódabikarbóna,
45 g csoki csepp,
40 g durvára tört törökmogyoró
TIPP: Az eredeti recepthez képest a sima liszt, kristálycukor, és sütőpor lett felcserélve. Az arányokat tartottam. Viszont a mennyiségeket feleztem, mert a jóból is megárt a sok. Így is lett 14 darab szép nagy keksz belőle.
A csokoládét a vajjal vízgőz felett felolvasztottam.
A tojásokat kihabosítottam (azaz 2 és fél éves kisfiam, Máté).
A mogyorót beletettem egy zacskóba, és Boti egy sodrófával jól összetörte. A durvánál kicsit finomabbra, de nem finomabban.
A száraz elemeket összekevertem.
Először a csokit kevertem a tojáshoz, majd a lisztes keveréket.
Hűtőben 30 percet pihentettem.
Majd 170 fokra előmelegítettem a sütőt.
A tepsit (2 darabot) kibéleltem sütőpapírral, és két vizes evőkanál segítségével ráhelyeztem a csoki halmokat szép tisztes távolságban egymástól, mert igencsak terültek a sütés során.
11 percig sütöttem őket, ahogyan ajánlotta a szerző.
Nem ijedtem meg, bár sületlennek tűntek akkor még, bár ezt sejtettem.
Gyorsan kivettem a sütőből, és a papírral együtt lehúztam őket sima felületre.
Így hagytam kihűlni őket.
Az eredeti receptben olvasztott fehér csokival van áthúzva a keksz, és levendula virággal megszórva.
Én ezt most kihagytam, mert a gyerekek nem ennék meg így.
Nagyon finom, bár nekem kissé édes.
Forrás: www.ritakonyhaja.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése