35 dkg puha vaj
25 dkg cukor
csipet só
3 púpos ek holland kakaópor
35 dkg liszt
1 tk sütőpor
sok étcsoki a mártogatáshoz
Az ismert kekszmódszerrel állítható elő: a vajat a (por)cukorral kikeverni, mehet bele a só és a kakaó, aztán kanálra váltani, bele a liszt és a sütőpor. Opcionálisan fél órára a hűtőbe.
Kanállal diónyi gombóckákat (inkább plöttyöket) adagolni a tepsire (a külleme gyanúra adhat okot, de nem ragad), meglehetősen távolra egymástól, a tetejét lisztbe vagy porcukorba mártott villával kicsit lenyomni.
Sütője válogatja - a mostaninak nagyobb a belső tere, még ízlelgetem -, de a jegyzeteim szerint 180 fok plusz légkeverésen - az egyszerre behelyezett tepsiszámtól függően - cirka 12-14 perc alatt készül el, ekkor kicsit még puha (mint a kekszek általában), de nem szabad tovább sütni. Ha félig kihűlt, akkor kell kiemelni a tepsiből. Kb. három nagy tepsi lesz belőle. Lehet olvasztott csokiba mártani, egyéb módon megdíszíteni, sat.
Forrás: okostojas.blog.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése