2012. július 30., hétfő

Parmezános-bazsalikomos keksz

Hozzávalók (kb. 40-45 db-hoz):
200 gr liszt
120 gr vaj
1/2 tk só
1 tk sütőpor
80 gr parmezán
1 tojás sárgája
6-10 db bazsalikomlevél (/egy marék pirított, durvára tört dió)

Elkészítés:
A lisztet, a sütőporral, frissen reszelt parmezánnal és a sóval elkeverjük, majd hozzákockázzuk a vajat és elmorzsoljuk a lisztes keverékkel.
Ha már jó morzsás, hozzáadjuk a tojássárgát és az aprított bazsileveleket (diót) is, majd jól összegyúrjuk.
A tésztát hengerré formázzuk, alufóliába csomagoljuk, majd betesszük a hűtőbe úgy fél órára. Én legutóbb annyira rákívántam, hogy nem volt türelmem ennyit várni, így betettem a mélyhűtőbe. Negyed óra után már elérte a kívánt keménységet.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Míg a sütő melegszik, addig vágjunk a hengerből kis korongokat, és ültessük őket a sütőpapíros tepsibe.
Kb negyed óra alatt illatosra sülnek a kekszeink.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése