2013. december 20., péntek

Mézeskalács ajándékba



*** Csanavarázs ***


Az “üveges süti” ajánlott tanárnak, barátnak, esetleg családtagnak (pl. ha friss szülőként kevés ideje van, de édesszájú).

Férfiak is jól teszik, ha egy ilyen ajándékot előkészítenek, hiszen így megkönnyíthetik kedvesük dolgát a konyhában (az üveg és az edények elmosásában is jó ötlet segíteni főzés után, hogy tökéletes legyen az öröm).

Gyerekeknek adni szintén jó ötlet lehet, mivel így megmutathatjuk nekik, hogy milyen összetevőket rakunk bele a süteménybe, és biztosan ki is tudják találni egy részét annak is, amit kívülről látnak, és később, kibontva az üveget, még több mindent felismernek, ha megtapintják, megszagolják az anyagot. Ez nagyon fontos a fejlődésük során, hiszen a különböző érzékszervek használatára ösztönözzük őket, és több módon megismerik azt, amiről tanulnak (látja, érzi, megtapintja, és közben hallja a nevét a dolognak – ezt többször érdemes megismételni, mivel akkor rögzül az információ).

Szükséges hozzávalók:
1 literes befőttesüveg
3 és fél csésze liszt (vegyük ketté)
1 evőkanál őrölt gyömbér
3 teáskanál fahéj
másfél teáskanál szódabikarbóna
fél teáskanál őrölt szegfűszeg
fél teáskanál frissen reszelt szerecsendió
fél teáskanál só
3/4 csésze muscovado cukor vagy sötétbarna cukor
mellé csomagolhatunk külön zacskóban díszítést vagy szaggatóformát

Egy kis tálban keverjük össze a liszt felét a gyömbérrel, fahéjjal, szódabikarbónával, szegfűszeggel és szerecsendióval. Egyenletesen oszlassuk el a befőttesüveg alján. Következő rétegként helyezzük az üvegbe a barna cukrot, majd záró rétegként a liszt másik felét adagoljuk az üvegbe. Zárjuk le az üveget és díszítsük a tetejét.

A tetőre fontos ráírni, hogy mivel kell összekeverni a befőttesüveg tartalmát, hogy a tészta összeálljon, és hogyan kell megsütni a süteményt.

Elkészítési javaslat:

A tészta összeállításához szükség van még
2 nagy tojásra
fél csésze puha vajra
negyed csésze melaszra

Keverjük össze a tojásokat, vajat és a melaszt. Keverjük el ezzel teljesen a befőttesüveg tartalmát. Pihentessük egy órán át a tésztát. Melegítsük elő a sütőt 180ºC-ra. Nyújtsuk ki a mézeskalács tésztát és vágjunk belőle formákat, helyezzük őket sütőpapírra sütőlapon. Süssük 8-10 percig, amíg a széle meg nem pirul. Hagyjuk teljesen lehűlni a süteményeket. Díszítsük cukormázzal és szórattal.

Forrás: csanavarazs.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése